A mai evangéliumban körbe vették Jézust a vele szembeforduló, őt állandóan kritizáló farizeusok. Rajta ütött egy hangoskodó, ordítozó társaság, mely maga előtt kergetett egy szép asszonyt, akit „tetten értek”, magyarán házasságtörésen: in fragranti. A mózesi törvények szerint az ilyet meg kell kövezni. Ha Jézus nem ezt válaszolja, az nyílt lázítás lenne a Törvény ellen.

 

Az elbeszélésből hamar kiderül, hogy lényegében nem is az asszonyról szól a történet, hanem megint Jézust akarják tőrbe csalni. Pedig mindannyiszor beigazolódott, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. Most is ez történt.

 

Képzeljünk el egy kört, melynek középpontjában áll Jézus. A körön kívül állnak ellenségei, jelenleg a kétszínű, bűnökkel teli farizeusok, akik kajánul röhögve Jézus elé lökik a félig mesztelen nőt, hogy ítélkezzék felette. Drámai pillanatok következnek, és a nagy ricsajból hirtelen néma csend lesz.

 

A Mester ugyanis dörgedelmes erkölcsi prédikáció helyett lehajol és a porban írni kezd. Leírja sorba a vádlók bűneit. Ó ha ezt előre sejtették volna, dehogy vonják kérdőre Jézust. A kocka visszájára fordult, és a körön kívül nem maradt senki.

 

A „színpadon” csak a meggyalázott asszonyt látjuk. Vele szemben áll az Irgalom, akit Urának nevez. „”Senki nem itélt el asszony”?- Senki, Uram”.

 

Nagybőjt van. Ne várjuk meg, míg Jézus elénk áll és leírja bűneinket.

 

És ne ítéljünk, hogy meg ne itéltessünk!