Hihetetlen, hogy micsoda politikai, teológiai és pszichológiai szenzációt tud előídézni egy üres sír. Ritkán hallani olyasmiről, ami azokban a napokban történt Jeruzsálemben.- Legizgatottabbak a hatalom birtokosai, mindkét szinten: vallási, államhatalmi körökben egyaránt. Érthető, mert egyre világosabbá vált, hogy hiába végezték ki Jézust, Ő újból megjelent és tehetetlenek vele szemben.

 

Mindez akkor derült ki, amikor a Jézus sírját őrző katonák parancsnoka kétségbeesve jelentette elöljáróinak, hogy a sír üres, és eltűnt a holttest. Érdemes elgondolkodni, hogy kik hogyan reagáltak a letagadhatatlan tényre.

 

A megátalkodott Krisztus tagadók akkor (és most is) a csalás, a megvesztegetés, a hazugság és rágalom fegyveréhez nyúltak. Nagy összeggel lepénzelték a katonákat, hogy terjesszék a hírt: Jézus tanítványai ellopták a holtestet.

 

Ekkora hazugságról hamar lehull a lepel, hiszen maguk a tanítványok félelmükben ki sem mertek menni a sírhoz. Attól tartottak-joggal-, hogy úgy járnak, mint Péter, akit két nappal előbb felismert egy nő a prétorium udvarán.

 

És hogyan reagáltak a hírre az apostolok? A Szent Lélek segítségével elindultak a hit útján. Ezt azért kell nekünk végig elmélkedni, mert ugyanígy vezet minket is a feltámadt Krisztus. Először izgatottan keresni kezdték: kiszaladt Péter és János a sírhoz, hogy szemrevételezzék a tényeket.

 

Érezték, hogy itt és most életükről, sorsukról van szó. Péter lihegve ért a sírhoz, és meggyőződött az igazságról. A következő lépés a hit útján egy látszólag jelentéktelen tárgyhoz kötődik: az összehajtott lepelhez.

 

Ez kellett ahhoz, hogy az apostolok szeméről, értelmükről lehulljon a hályog. Eszükbe jutott, hogy Jézus annyiszor megmondta: harmadnapra feltámad! Legyünk türelmesek!

 

Előbb utóbb minket is elvisz a Lélek az üres sírhoz.