Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Szakmai konferencia a drogprevenció jegyében
Szakmai konferencia a drogprevenció jegyében Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2013. április 11.

Image Több mint száz fő részvételével rendezett szakmai konferenciát a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a Hiemer-ház báltermében. A tanácskozás az „Együtt a drogprevencióért!” című nyertes pályázat keretében valósult meg, jelen voltak többek között iskolai gyermekvédelmi felelősök és védőnők, KEF tagok, egészségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek és a Polgármesteri Hivatal munkatársai. A konferencián addiktológiai, jogi, rendőrségi-bűnmegelőzési, prevenciós és pszichológiai témákat tártak fel az előadók.

 
A Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tavaly februárban, 32 fő részvételével alakult újjá, hogy elősegítse a városi drogstratégia kialakítását és cselekvési program megvalósulását a fiatalok egészsége, védelme, valamint a kábítószer-fogyasztás megelőzése, csökkentése érdekében.
 
A KEF „Együtt a dorgprevencióért!” című pályázatával 495.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Emberi Erőforrás Minisztériumtól a mai szakmai konferencia megszervezésére és egy drogprevenciós kiadvány megjelentetésére. A tanácskozáson iskolában dolgozó gyermekvédelmi felelősök, iskolai védőnők, szülői munkaközösségek képviselői, a Székesfehérvári Diáktanács képviselői, a KEF tagjai, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének egészségfejlesztő munkatársai és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának munkatársai vettek részt.
 


 
A konferencia résztvevőit dr. Cser-Palkovics András polgármester, a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke köszöntötte, elsősorban szülőként szólt a hallgatósághoz:
 
„Minden szerető szülőben, így bennem is gyakran felmerül a kérdés: vajon elegendő lesz-e az otthoni és az iskolai nevelés ahhoz, hogy megóvjuk gyermekeinket a drogfogyasztás csábításától, veszélyeitől?”
 
A polgármester égető társadalmi problémának nevezte a kábítószer-fogyasztást, majd hozzátette: kell, hogy legyenek olyan szervezetek, testületek, egyesületek, melyek összefogják a segíteni tudó és kívánó szakembereket. Dr. Cser-Palkovics András szavai szerint a szükséges kormányzati források rendelkezésre állnak. A konferenciát Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportfejlesztésért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg.
 
Elmondta: a sport, a kultúra, a természetvédelem, az állattartás, és számos, értéket közvetítő tevékenység sokat segíthet azon, hogy a fogyasztók kilépjenek gyötrő élethelyzetükből. Szavai szerint hazugság, megtévesztés az, hogy a könnyűdrogok használatát nem követik az erősebb szerek.
 
Kiss Norbert megdöbbentő adatokat sorolt fel a dohányzással kapcsoltban: Székesfehérváron egy dohányzó tanuló naponta átlagosan 8,3 szál cigarettát szív el, a rendszeresen dohányzók 11, az alkalmi dohányosok körülbelül 3.3 szálat fogyasztanak. Durva számítások szerint a fehérvári gimnazisták naponta 18.500 szál, a szakközépiskolások 35.700 szál, míg a szakiskolások 20.300 szál cigit szívnak. Döbbenetes, hogy ez naponta több mint 70.000, heti átlagban 500.000, éves szinten pedig 27 millió szálat jelent.
 
A helyettes államtitkár megköszönte a szakemberek munkáját és kiemelte:
 
„A kormányzat az EMBERRE tekint! Nekünk az a dolgunk, hogy magát a személyt megmentsük! A 2014-2020 közötti időszakra megerősített prevenciós tervvel készülünk, és bízunk abban, hogy minél több forrást tudunk mozgósítani!”
 
A megnyitót követően számos szakmai előadást kísérhettek figyelemmel az érdeklődők. Szó esett többek között a kábítószerek fajtáiról, a szerhasználat tüneteiről és felismeréséről, valamint a büntetőjogi felelősségről és annak következményeiről. Ugyancsak a témakörök között szerepelt a hatékony megelőzés, a terápia és a kezelés lehetősége, a viszonyulás a biztonságos szerhasználathoz, illetve az összefüggés a társas kapcsolatok és az egészség között.
 
A konferencia Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, KEF alelnök záró gondolataival ért véget. Ezt követően a résztvevőket az előadásokkal és a helyi KEF munkájával kapcsolatos elégedettségi kérdőív kitöltésére kérték. A kérdőív kiértékelése szociológus bevonásával zajlik a konferenciát követően.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >