A mai evangélium a krisztusi életszemléletnek, a Filozofia Christinek ars poétikáját tárja elénk. Ez a fundamentuma, élő gyökérzete annak, amit Szent Pál foglal össze szeretet- himnuszában. Az a szeretet, amiről Jézus Krisztus tett tanúságot, ismeretlen volt a földön. Arisztotelész ismerte a Primus Motort, aki „mindent mozgat, de őt senki sem mozgatja”. De hogy ezt a motort a Szeretet, a Primo Amore szentháromságos tüze fűti és mozgatja, arról csak Jézus óta tudunk.

 

Ennek az a lényege, hogy előlegezni képes a szeretetet, és semmi sem tudja felfüggeszteni, megszűntetni, még az ellenség sem. Sőt még érte is fel tudja áldozni önmagát. És, hogy ez mennyire nem elmélet, hanem élő valóság, épp a mai evangélium igazolja.

 

A jelekből ugyanis arra lehet következtetni, hogy az apostolok nem találják helyüket a világban,-Hiába tanította őket Jézus éveken át, és a nagypénteki tragédia után hiába jelent meg nekik többször feltámadott testével, hiába győződtek meg arról, hogy Jézus él, mégis mindannyian visszatértek eredeti foglalkozásukhoz.

 

Ezért mondja Péter a többieknek: ”Megyek halászni”. Annyira neki voltak keseredve, hogy még a csodálatos halfogás után sem ismerték fel Jézust, aki a tavaszi napsütésben reggelivel várta tanítványait a tó partján.

 

Mekkora lelki bénultság, színvakság kellett ahhoz, hogy végre megértsék küldetésük lényegét:”ember-halászokként” küldi őket Jézus a világ minden részébe.

 

Ennek a megrendítő drámának vagyunk szemtanúi, amikor Jézus egymásután háromszor megkérdezi az őt háromszor megtagadó Pétertől: Szeretsz te engem? Mert ettől teszi függővé, hogy rábízza legnagyobb kincsét, az Isten népét, a „nyájat”.

 

Ez a jézusi szeretet-szindróma lényege: férjet-feleséget-családot-egyházat-híveket-hazát csak akkor bíz ránk az Isten, ha szeretjük, átlagon felül szeretjük egyszülött Fiát, Jézust.

 

A választ egyenként kéri az Úr mindegyikünktől.