Teremtményi, emberi létünk velejárója, hogy előbb-utóbb minden szép elgondolásunk elszürkül, sablonossá válik, sőt bűneinkkel eltorzítjuk eredeti szépségüket. Ezt tapasztaljuk az anyák napja esetében is. Megvan ennek is elegendő oka: elszakították az eszmét a Teremtő Lélektől: a csodálatos fürtöket termő vesszőket a szőlőtőtől „Én vagyok a szőllőtő, ti vagytok a szöllővesszők”…

 

Egyetlen teremtmény létét sem lehet megérteni alkotójának szándéka,”tervrajza” nélkül. És minél összetettebb, finomabb, művészibb a teremtmény, annál nélkülözhetetlenebb a Teremtő Isten szándékának ismerete.

 

Ha még egy közönséges gyári termékhez is csatolnak használati utasítást, mennyivel inkább van erre szükség például egy atomreaktor esetében. Amikor Isten saját képére és hasonlatosságára embert teremtett a földre, eleve férfinek és nőnek kontemplálta.

 

Ezt csak úgy tehette, hogy ő maga is birtokolja mindkettőnek lényegét. Vagyis Istenben épp úgy megvan a férfi, mint a nő ideája. Mindazt, amit anyák napján annyi szeretettel, ámulattal dicsérünk, eredeti ragyogásában az Istenben csodáljuk és imádjuk.

 

Nyíltan valljuk meg, hogy Isten nélkül nincs anyaság, Krisztus nélkül nincs nő-tisztelet. Afrikában, Ázsiában sok helyen még ma is rabszolga a nő, vagy a férfiaknak kiszolgáltatott „tárgy”, használati eszköz.

 

És Nyugaton is azzá teszik, ha a nő és az édesanya karizmáját elszakítják attól, akitől kincsüket kapták ajándékba,vagyis a Teremtő Istentől. Hálát adunk Neked Istenünk mind a három édesanyáért!

 

Azért, aki hordott, világra hozott és keresztény magyarrá nevelt,- Édesanyánkért, az Egyházért,- és Égi anyánkért, a világ legcsodálatosabb asszonyáért, Szűz Máriáért.