Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Több száz motoros lepte el Dunaújvárost Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. június 05.

Image A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a Dunaújvárosi Túra Motor Klubbal közösen tartott nagyszabású motoros vezetéstechnikai napot és kiállítást a Dunaújvárosi Interspar Áruház parkolójában.

 
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától megtudtuk, hogy a programon az érdeklődők és tanulni vágyók szakemberek segítségével sajátíthatták el a motorkerékpározás biztonságos vezetésének technikáját.
 
Akik pedig csak szórakozni szerettek volna, azoknak, a dunaújvárosi rendőrök számos programmal és látványossággal készültek. A Rendőrség-történeti Múzeum jóvoltából volt kiállítás, a gyerekek ugrálhattak légvárban és a trambulinon, a felnőtteknek pedig számos fellépő tette színesebbé a napját.
 
A motoros vezetéstechnikai képzésen harmincöten vettek részt, de a felvonuláson már több mint kétszáz kétkerekű gurult végig Dunaújváros utcáin. Szerencsére az időjárás kegyeibe fogadta a több ezer látogatót, így a napközbeni előadások és az esti Tóth Vera koncert is kitűnő hangulatban zajlott le.
 
A dunaújvárosi rendőrök sikeres napon vannak túl, hiszen amellett hogy a kilátogatóknak remek szórakozást nyújtottak, a szépszámú motorosnak sikerült olyan tudást átadni, amellyel biztonságosabban vehetnek részt a közlekedésben.
 
< Előző   Következő >