A Pünkösd utáni vasárnapokon Édesanyánk, az Egyház a liturgián keresztül minduntalan Jézus szerető azívére tereli figyelmünket. És erre nekünk épp ebben az egoista, sőt gyűlölködő világban roppant nagy szükségünk van. Szeretet-kampány helyett sokan nyíltan, szemrebbenés nélkül gyűlölet-kampányt hirdetnek. Sósavval öntik le az amúgyis beteg magyar társadalmat.

 

A mai evangélium a jézusi szeretet egyik legalapvetőbb titkáról lebbenti fel a fátylat. Jézus tanítványaival megy Naim városka felé, és szembe találja magát egy temetési menettel. Az Élet találkozik a Halállal.

 

A gyászolók között különösen egy asszonyon akad meg Jézus tekintete, a nyitott koporsóban fekvő ifjúnak az édesanyján, aki keservesen siratja legnagyobb kincsét, egyetlen gyermekét. Már senkije sincs, meghalt férje is. A történetet egyedül Lukács evangelista örökítette meg, akit Pál apostol orvosnak nevez.

 

Ha valaki, hát ő tudta, hogy mi a betegség és mi a halál, amiből nincsen visszaút. Jézus minden mozdulatára, minden szavára figyel.

 

Látja arcán, hogy az édesanya szívet tépő gyásza megrendítette:„megesett a szíve rajta”.A csak magát féltő ember észre sem veszi a vele szembejövő szenvedését, fájdalmát, könnyei hullását. Köszívű ember fiaként közömbösen elmegy mellette.

 

Ha Krisztus nyomában járok, ellesem titkát, azt az empatiát, mellyel odalép az édesanyához, és amely kimondatja vele a szeretet legigazibb szavát „Ne sírj”.

 

Csodát nem tudok tenni, de együttérző szeretetemmel ki tudom mondani: Ne sírj. A szeretet létrájának ez az első lépcsőfoka.