Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
ZSIGA MÓNIKA KÖZÉPDÖNTŐS AZ IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁGON Nyomtatás E-mail
Írta: Bácskai Gergely   
2013. július 11.

Image A donyecki atlétikai ifjúsági világbajnokságon már az első nap szögest húzott az ARAK fiatal tehetsége, Zsiga Mónika. A 400 méteres gátfutás országos bajnoka a második futamban a négyes pályán rajtolhatott. A futamok első négy helyezettje kvalifikálta magát a huszonnégyes középdöntőbe. Varga Tamás tanítványa a rajtlista alapján az ötödik eredménnyel rendelkezett.Hatalmas izgalmak után jutott tovább, célfotóra is szükség volt!

 
Zsiga a saját ritmusát futotta, de a célegyenesbe fordulva - a két mellette lévő pályán futóval - holtversenybe volt a harmadik, negyedik, ötödik helyen. Láthatták ezt ellenfelei is, és hihetetlen utolsó 100 métert teljesítettek. Zsiga a célba is egyszerre esett be jamaicai és dél-afrikai ellenfelével.
 

 
Csak hosszas elemzést követően lehetett felsóhajtani a képernyők előtt, miután kiírták, hogy a harmadik jamaicai idejével azonos idővel, Zsiga végzett a biztos továbbjutást jelentő negyedik helyen, a dél-afrikai lány pedig 1 századmásodperccel mögöttük.
 
Az ötödik futam után már az is kiderült, hogy összességében a 15. idővel került a fehérvári futónő a világ legjobb huszonnégy 400 gátasa közé. A középdöntőre ma,magyar idő szerint délben kerül sor.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >