Egyáltalában vannak ilyenek? A válasz teljesen tőlünk függ. A mai evangélium ugyanis arról szól, hogy Jézusnak nemcsak 12 apostola volt, hanem sokkal több. A mai beszámoló 72-ről tudósít. Útnak indította őket, hogy menjenek faluról falura, házról házra, és hirdessék, hogy itt van az Isten országa. Ne féljenek, legyenek szerények, és amivel megkínálják őket, fogadják el. Ha kidobják őket, csendesen menjenek tovább. Ha betegekkel találkoznak, gyógyítsák meg őket, a gonosz lelket, a sátánt űzzék ki.

 

Jól jegyezzük meg, hogy ezek nem voltak apostolok, nem szentelték pappá őket, „csak”Krisztus követői voltak. Hittek megváltói küldetésében, és minden szavát igyekeztek teljesíteni. Most is ezt tették: útnak indultak kettesével, hirdették az örömhírt, és saját maguk tapasztalták, hogy minden úgy történik, ahogy Jézus azt nekik megígérte. N

 

éhány hét múlva ujjongva tértek vissza mesterükhöz, hogy beszámoljanak küldetésükről: „Uram, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk”. Évszázadok óta abban a tévedésben élnek még a hívő keresztények is, hogy vallásról, Istenről, Jézusról beszélni a papok feladata.

 

Különösen ez volt a felfogás akkor, amikor még a kisebb létszámú plébániákon is két-három pap tevékenykedett. Mára azonban mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy Isten ügye, Jézus sorsa a történelemben, hazánkban, családunkban és a magunk életében nem papoktól függ, hanem saját magunktól.

 

Ebből a szempontból nézve tényleg magánügy, hogy Krisztus követőjeként beállok-e a 72 közé, és útnak indulok-e.

 

Mert a gonoszt csak Jézus nevében lehet kiűzni és elhallgattatni…..Uram, hívtál,- megyek.