Kezdőlap Sport KÉT DEMETERBŐL EGY DÖNTŐS AZ ÖTTUSÁZÓK EURÓPA-BAJNOKSÁGÁN
KÉT DEMETERBŐL EGY DÖNTŐS AZ ÖTTUSÁZÓK EURÓPA-BAJNOKSÁGÁN |
Írta: Bácskai Gergely | |||||
2013. július 16. | |||||
A lengyelországi felnőtt EB-n Demeter Bence bejutott a fináléba, öccse, az első felnőtt világversenyén induló Gergely ellenben épp csak lemaradt a selejtezőben még továbbjutást érő helyekről. Vívásban egyikük sem remekelt, az idősebb testvér, Bence ezt jó kombinált számmal ellensúlyozni tudta. Gergely számára jó tapasztalatszerzés a felnőtt verseny a fehérvári junior világbajnokság előtt. Demeter Bence 780 pontot vívott, ez 20 győzelem mellett 24 vereséget jelentett, és szintén negatív lett öccse mérlege is a selejtező B-csoportjában. Gergely 18/26-tal zárt, vagyis mindketten a mezőny második feléből indultak úszásban a többiek után. Ezzel nem is volt gond, Bence 8., Gergely 13. időt úszott, vagyis ahogy várható volt, a lovaglás nélkülis elejtező utolsó számára, a kombóra maradt a döntés, bejutnak-e a fináléba. (A másik csoportban Marosi és Kasza a várakozásoknak megfelelően szerepelt, a döntőben is esélyesek.) A futás-lövészet kombináció is Demeter Bencének sikerült jobban, a 7. legjobb idő volt az övé, igaz, ebben a tusában sem sokkal maradt el tőle testvére, aki a 9. volt csoportjában. Összességében azonban Gergelynek nem volt szerencséje, pont 36-an végeztek előtte - ennyi a döntő mezőnye... Demeter Bence ott lesz a legjobbak között, öccse pedig készülhet a július 25-i, fehérvári junior vikágbajnokságra, ahol a magyar válogatott tagja lesz, két klubtárásval, Málits Istvánnal és Harangozó Bencével együtt.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|