Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
A Szent Jobb fogadásával kezdődnek az augusztusi ünnepi programok Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2013. július 23.

Image Legkiemelkedőbb periódusához érkezik augusztus hónapban a 2013-as Szent István Emlékév. A 14-től 24-ig tartó Székesfehérvári Királyi Napok keretében számos országos jelentőségű, városunk történelmi rangjához méltó esemény kerül megrendezésre, mint például a Szent Jobb fogadása, a felújított Fő utca átadása, a Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztivál, a kétnapos Koronázási Ünnepi Játékok, az Emlékév időkapszulájának és üzenetének elhelyezése, Magyarország miniszterelnökének köszöntője és a Kormány kihelyezett ülése. A Nemzeti Emlékhelyen felállított nézőtéren több mint kétezer ülőhely szolgálja a székesfehérváriak és az érdeklődők kényelmét.

 

A programokat sajtótájékoztatón ismertette dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Csurgai Horváth József, a 2013-as Emlékbizottság elnöke.

A 2013-as Szent István Emlékév törekvései között szerepel, hogy emléket állítsanak a város több meghatározó személyiségének. Így kerül sor még július hónapban, 26-án, pénteken 18.00 órakor Csiráry G. Emil egykori polgármester szobrának avatására a Rózsaligetben, a Szabadságharcos út – Mészöly Géza utca találkozásánál.

A Székesfehérvári Királyi Napok augusztus 14-től egészen augusztus 24-ig tartanak majd. Az Emlékév legmagasztosabb eseményeként augusztus 14-én Budapestről Székesfehérvárra érkezik a Szent Jobb, melyet 10.00 órától 15.30 óráig lehet megtekinteni szervezett keretek között a Bazilikában. 17.00 órakor az Arany János Utca és a Városház tér érintésével rendezik meg a Szent Jobb körmenetet, amely ünnepi Szentmisével zárul a Nemzeti Emlékhelyen. Az itt felállított mintegy 2.000 fő befogadására alkalmas nézőtér a székesfehérváriak és az érdeklődők rendelkezésére áll egész augusztusban.

 


 

Augusztus 15-én kerül sor a felújított Fő utca ünnepélyes átadására. A „Miénk itt a tér” című program keretében 9.00 órától színes programok, a Zichy ligetben koncertek várják az érdeklődőket. 21.45-kor ünnepélyesen felkapcsolják a Fő utca fényeit, lesz fényjáték is, majd 22.00 órától utcabálon ünnepelhetnek a vendégek.

Augusztus 16-án újdonságként kerül megrendezésre a Frichay Richárd Katonazenekari Fesztivál. A Székesfehérvár katonavárosi szerepét erősítő és hangsúlyozó programon a város vendégül látja Tata, Veszprém és Kaposvár katonazenekarait. A Zichy ligetben, a Rákóczi úton, a Piac téren és a Városház téren zajló esemény a Honvéd Táncszínház „Monarchia – Népek Tánczai” című előadásával zárul a Zichy ligeti színpadon.

Rendhagyó módon a Bory-várban kerül sor a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj, illetve a Deák Dénes Díj és Deák Dénes Ösztöndíj átadására augusztus 17-én. Ugyanezen a napon, továbbá 18-án rendezik meg – ugyancsak az Emlékév újdonságaként – aKoronázási Ünnepi Játékokat. A Fehérvár szívében egész nap zajló történelmi forgatag és vásár a Nemzeti Emlékhelyen, Szent István megkoronázását felidéző szertartással zárul mindkét napon 21.00 órától.

Augusztus 18-án 10.00 órakor a Csók István Képtárban országos vándorkiállítás nyílik, amely a két világháború közötti időszak kultusztörténetét dolgozza fel. Városunk a „Székesfehérvár nagy ünnepek között 1931 – 1938” című fejezettel egészíti ki a tárlat anyagát. Ugyancsak 18-án, 11.00 órakor ünnepélyes keretek között helyezik el a Szent István Emlékév üzenetét és időkapszuláját a Városháza Díszudvarán. A tervek szerint a kapszulát 2038-ban nyitják fel az 1988-ban ugyanitt elhelyezett üzenettel együtt.

Mindenki számára nyilvános lesz augusztus 19-én 11.00 órakor a Városház téren zajló program, melynek keretében Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor ünnepi beszéddel köszönti Székesfehérvárt és az Emlékévet. Magyarország Kormányának kihelyezett ülésére 14.00 órától kerül sor a Városháza felújított Nagytanácstermében.

Augusztus 20-án 09.30 órakor a Nemzeti Emlékhelyen, az Osszárium ünnepélyes megnyitásával és tiszteletadással veszi kezdetét Szent István Ünnepe. A 10.30 órakor, a Székesegyházban sorra kerülő szentmisén szentelik meg az új kenyeret, majd az elmúlt évek hagyományait követve a Szent István téren rendezik meg a Díszközgyűlést és adják át a városi kitüntető címeket. Az eddigiektől eltérő módon ezúttal augusztus 20-án kezdődik és augusztu 24-ig tart a Nemzetközi Néptáncfesztivál. A nyitó felvonulás augusztus 20-án 19.00 órakor indul Malom utcai Táncházból a Városház térre, ahol 20.00 órától gálaműsor keretében mutatkoznak be a néptánccsoportok. 22.30 órakor a palotavárosi tavaknál tűzijátékkal zárul Szent István napja. 

A sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte: hagyományt szeretnének teremteni abból, a Székesfehérvári Királyi Napok az elkövetkező években is másfél hetes legyen. A város vezetője és dr. Csurgai Horváth József tisztelettel invitálták a székesfehérvári polgárokat és minden kedves érdeklődőt az ünnepi programokra!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >