Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A SZÉKESFEHÉRVÁRI LAJKÓ CSABA LETT 2013-BAN AZ ÉV ULTRAFUTÓJA Nyomtatás E-mail
Írta: Bácskai Gergely   
2013. november 11.

Image Jeles kitüntetésben részesült a székesfehérvári ultrafutó, Lajkó Csaba. A világhírű, jótékonysági tetteiről is ismert sportolónak „Az év ultrafutója” díjat adományozta 2013-ban a magyar Ultramaraton Szövetség. A sportember eddigi futópályafutása alatt több mint 6500 kilométert futott le, ami heti szinten körülbelül 145 kilométernek felel meg.

 
A székesfehérvári Lajkó Csabát választotta „Az év ultrafutójának” a magyar Ultramaraton Szövetség 2013-ban. A világhírű sportoló 2004-ben kezdett el komolyabban foglalkozni az ultramaraton futással.
 
Rövid időn belül a sikerek sem kerülték el Lajkó Csaba pályafutását. Az első versenyét 2005-ben jegyezte a Hortobágyon, és még ennek az évnek az őszén az első maratonját is lefutotta.
 

 
Ezután olyan jelentős megmérettetések következte számára, mint a Bécs-Budapest Szupermaraton vagy a Spartathlon, 2010-ben ráadásul az ultrafutó válogatottba is meghívást kapott. Eredménylistája is tiszteletet parancsoló, hiszen több országos bajnoki cím, és nemzetközi verseny első helyének büszke tulajdonosa.
 
Jótékony futásaival mindig igyekszik segíteni a bajbajutottakon. Sportpályafutása mellett már csak a jótékonysági és a karitatív munkája nagyobb. Futásaival rendre valamilyen nemes cél mellé állt, és minden esetben igyekszik segíteni a bajbajutottakon.
 

 
 
Több esemény közül kiemelendő a Down Szindrómás gyermekek helyzetére való figyelemfelhívó futása, vagy amikor Székesfehérvár városának felkérésére a Fehér Bot világnapja alkalmából indított el egy 6 órás futást. Szervezőkészségét jól jellemzi, hogy a futás népszerűsítésének érdekében a közelmúltban egy futóközösséget is létrehozott Székesfehérváron.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >