Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
1300 középiskolás indul a tőzsdeversenyen Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. november 12.

Idén tizenöt éves a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) népszerű pénzügyi-értékpapírpiaci versenye és tőzsdejátéka, a „Tőzsdejáték Középiskolásoknak”. A versenyre mintegy 180 középiskolából érkeztek nevezések. A versengés nem csak országos szinten zajlik: 32 csapat határon túli régiókból vesz részt a megmérettetésen.

 
A gazdasági ismereteket felmérő, játékos vetélkedő online tesztfeladatokból és a világ húsz tőzsdéjén folytatódó kereskedésből álló kérdésekből országos selejtezősorozatokkal indul, a legjobbak pedig a februári döntőn személyesen mérkőznek meg egymással. Idén összesen 425 csapat nevezett, egy-egy csapatban három játékos vesz részt.
 
A nevezések szerte a Kárpát-medencéből érkeztek, Erdélyből huszonegy, Szerbiából kilenc, Szlovákiából kettő csapat jelentkezett, azaz a határon túlról összesen 32 csapat vesz részt a játékban. A határon túli diákoknak különdíjat, magyarországi utazást is meghirdettek a szervezők.
 
„Alapítványunk elsődleges célja a versennyel, hogy a magyar társadalom körében magasabb szintre emeljük a pénzügyi tudatosságot, a befektetési jártasságot” – mondta el a verseny kapcsán Martin Hajdu György, a KEBA kuratóriumi elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.
 
A szakember arra is rámutatott, hogy a tőkepiacok, a pénzügyi folyamatok megértése korántsem csak azoknak fontos, akik a jövőben brókerként szeretnének érvényesülni, vagy pénzügyi-gazdasági területen elhelyezkedni.
 
„Szinte mindannyian napi, havi szinten hozunk sokszor életbevágóan fontos pénzügyi döntéseket, a társadalom jelentős része mindezt kellő ismeret és hozzáértés nélkül teszi meg.Fontos annak támogatása minden eszközzel, hogy a középiskolából ne pénzügyi analfabéták kerüljenek ki, akik egy diákhitellel vagy befektetésekkel kapcsolatos döntést sem képesek kellő alapossággal átgondolni” – hívja fel a figyelmet a kuratóriumi elnök, aki abban is bízik, hogy a fiatalok által elsajátított szakismeret a diákok közvetítésével szép lassan átszivárog a szülők, nagyszülők világába is.
 
A szórakoztató gazdasági játék során az elsődleges cél az értékpapír-piaci ismeretek átadása, az érdeklődés felkeltése, és nem az öldöklő küzdelem. Az országos döntő napja mindig ugyanakkor látványos és mozgalmas esemény, ahol a csapatok „vérre menő” küzdelmet folytatnak.
 
Az Erste Befektetési Zrt. szakmai partnerségével megvalósuló versenyen neves pénzügyi- (Budapesti Értéktőzsde, KELER) és informatikai cégek (Lenovo) által biztosított értékes tárgynyeremények mellett további motivációt jelent, hogy a legjobbnak bizonyuló csapat tagjai részt vehetnek a Közép-európai Brókerképző Alapítvány szervezésében azon a 100 órás tőzsdei szakvizsga-felkészítő tanfolyamon, amelynek sikeres elvégzése után a későbbiekben részt vehetnek a nyílt tőzsdei kereskedésben is.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >