Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow SZOMBATON TARTJÁK A FEHÉRVÁR HANGJA ELŐDÖNTŐJÉT AZ ALBA PLÁZÁBAN
SZOMBATON TARTJÁK A FEHÉRVÁR HANGJA ELŐDÖNTŐJÉT AZ ALBA PLÁZÁBAN Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. november 15.

Image November 16-án az Alba Plázában most már kísérettel lép fel a 24 énekes, akik közül csak a legjobb tizenkettő jut tovább a decemberi döntőbe. Már csak azért is megéri mindent beleadni, mert a Fehérvár Hangja fődíja egy egyhetes, kétszemélyes hollandiai utazás és egymillió forint értékű, féléves Skoda City Go tesztautó-vezetés.

 
Pély Barna, a zsűri elnöke elmondta, hogy idén fantasztikus gárda gyűlt össze, ami nemcsak üres frázis. Ez azt bizonyítja, hogy sikerült hagyományt teremteni, és a Fehérvár Hangjának lett egyfajta „patinája”.
 

 
„Jött néhány olyan igazi őstehetség, akik eddig nem tanultak énekelni, mégis szinte ugyanazon a szinten vannak, mint az öt-hat éve hangképzést tanuló versenyzők.” - fejtette ki Pély Barna, aki nagyon örült, hogy a 2011-es döntősök egy része újra nekivágott a Fehérvár Hangjának.
 
„Azt kell, hogy mondjam, jó úton haladnak, és megállják a helyüket a mostani erősebb mezőnyben is.” - A zsűri elnöke majd megjegyezte, hogy a november 16-i elődöntőn az Alba Plázában valószínűleg nem lesz egyszerű a feladatuk, amikor ki kell választani a 12 legjobb énekest.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >