Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Megvan az Alba első EK-sikere! Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2013. november 15.

Image Négy, viszonylag szoros vereséget követően megszerezte első győzelmét a második számú -a magyar csapatok számára a legrangosabb- európai sorozatban, az Európa-kupában az Alba Fehérvár. A hazai bajnok a török Aykon TED Ankara együttesét verte a Veszprém Arénában hektikus összecsapáson 92-84-re, így megelőzve legyőzött riválisát elmozdult az F-csoport utolsó helyéről, s feljött az 5. pozícióba féltávnál.

 

A találkozó elején alaposan meglépett a török gárda, az első negyed hajrájában már 18 ponttal is vezetett a pontatlan és gyengén lepattanózó házigazdák ellen. Ezt követően feljavult az Alba védekezése, támadásban is pontosabbá vált, de a nadrágszíjon kissé lazító vendégek is hozzájárultak ahhoz, hogy a nagyszünet előtt már a fehérvári egylet vezetett. Végül egypontos ankarai előnnyel fordultak a küzdő felek.

A derbi folytatásában már nem szakadtak el egymástól jelentős mértékben a csapatok, bár a törökök 6 ponttal előrébb tartottak a záró negyed előtt, tehát ők várhatták némileg nyugodtabban a végjátékot. Ebben az utolsó 10 percben aztán alaposan bekezdett az Alba, egy 8-0-ás szakasszal nyitott, de a látogatók nem hagyták magukat, így 73-73-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A hajrában aztán nem volt pardon: a végig remeklő Moore (25 ponttal zárt) vezetésével felőrölte az ankaraiak ellenállását és végül behúzta a lélektanilag is nagyon fontos győzelmet.

Folytatás egy hét múlva (11.20, 19 óra) ugyancsak Veszprémben a csoportot vezető Novgorod ellen, de előtte még egy hazai csúcsderbi is vár Kempékre, a Paks elleni szombati (11.16, 18 óra) idegenbeli rangadó.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >