Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Bejárás a Vodefone Sportcentrumban Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2013. november 29.
A kibővített Vodafone Sportcentrum új épületében tartottak bejárást, amelyen részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester. A fél évvel ezelőtt kezdődött felújítás során új lelátóval, öltözőkkel, edzőteremmel, kollégiumi szobákkal bővül az épület.

 

A Vodafone Sportcentrum Gáz utcai főbejárata már szinte teljesen elkészült, az új épületben lázas munka folyik. A beruházás során a csarnok idén egy csaknem 300 fős lelátóval bővül, valamint új öltözők, edzőterem, kollégiumi szobák, VIP lelátó, büfé és kiszolgáló helyiségek kerülnek kialakításra. 

A munka júniusban bontással kezdődött, majd gyorsan nőtt ki a földből az új épület, most pedig már annak belsejében is zajlanak a munkálatok. A főbejáraton a büfének is helyet adó előcsarnokban lépve a csapat földszinti öltözője és konditerem található. Az új lelátórész az első emeletről lesz megközelíthető, itt négy mozgássérült nézőhelyet alakítanak ki. Az első emelet további területei adnak helyet az Utánpótlás-nevelési Központ oktatási részének, irodával, tanulószobával, és 4 kollégiumi szobával, ahol akár a felnőtt csapat tagjai, akár az akadémia növendékei lakhatnak majd a jövőben. A második emeleten alakítják ki a VIP-területet nézőtéri boxokkal, tárgyaló teremmel.

 

 

A mai bejáráson dr. Cser-Palkovics András elmondta:„Mindenki várakozásokkal tekint a következő hetek elé, és bízik abban, hogy hamarosan jöhetünk, és nézhetjük a város életében fontos helyet betöltő sportág mérkőzéseit. A sport mellett a város rendezvényeinek is helyet ad majd a megújult, kibővült csarnok. A tervek szerint december közepén elkezdődhet a műszaki átadás – átvétel, néhány héttel később pedig birtokba lehet venni az épületet.” Székesfehérvár polgármestere ismét köszönetet mondott a lakók türelméért, hiszen egy ilyen nagy volumenű beruházás rengeteg kellemetlenséggel jár. „Bízom benne, hogy az eredmény, és a környéken történő fejlesztések is kárpótolják az itt élőket. Fontos a fehérváriak életminőségének javítása. Ennek érdekében szükség van olyan közösségi terekre, ahol lehet szurkolni, adott esetben részt lehet venni egy-egy kulturális programon.” Dr. Cser-Palkovics András hozzátett: „A városban zajló munkák (Atlétikai Centrum, tornaterem-felújítások, új futópálya a Halesz-ligetben) során jól látszik, hogy együtt lehet és kell fejleszteni a diák-, az utánpótlás, a szabadidő- és az élsportot. Egyiket sem lehet a másik nélkül elképzelni a jövőben.”

 


 

 

A város, a megrendelő Alba Regia Sportklub, a Városfejlesztési Kft., valamint a kivitelező Fehérép és Strabag illetékes vezetői minden héten egyeztetnek. A tervek szerint december közepén megtörténhet a műszaki átadás-átvétele a Vodafone Sportcentrumnak.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >