Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Elindult a közönségszavazás és a közönségjáték Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. november 29.

Image Elindult a közönségszavazás és közönségjátékot hirdettek a Fehérvár Hangja 2013 tehetségkutató kapcsán. A 12 döntős versenyző már lázasan készülődik a december 7-ei, végső megmérettetésre.

 
Sajtótájékoztatón beszámoltak be a Vörösmarty Színházban megrendezésre kerülő utolsó fordulóról, a versenyzőkre váró nyereményekről, és közönségjátékot is hirdettek. Az eseményen részt vett Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok, Steigerwald Tibor, a Depónia Kft. ügyvezető igazgatója, Pelikán Gábor, a Panorama Offices marketing igazgatója és Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója.
 
Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok elmondta, a Fehérvár Hangja döntő a Szent István Emlékév egyik zárórendezvénye, hiszen az idei széria a 2011-hez hasonlóan hatalmas közösségi erőt képvisel. „Székesfehérváron és a megyében rengeteg tehetséges fiatal él, akiket a városnak kötelessége megtalálni és felkarolni. A versenyzőkkel való kapcsolat a későbbiekben sem szakad meg, és szeretnénk ha a városi –és egyéb rendezvényeken fel tudnának lépni.”- hangsúlyozta a tanácsnok.
 
Pelikán Gábor, a Panorama Offices marketingigazgatója kiemelte, a döntőre egy játékkal készülnek, amit a cég és a Fehérvár Hangja Facebook-oldalán indítanak el. A vállalkozókedvű rajongók négy a fináléra szóló darab két személyes belépőt nyerhetnek, és betekinthetnek a kulisszák mögé. Közülük négyen pedig még a verseny utáni VIP állófogadásra is meghívást kapnak.
 
Steigerwald Tibor, a Depónia Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, idén az Oxigen Wellness & Zen Spa Noszvajba szóló két személyes kényeztető pihenéssel jutalmazzák azt a fiatalt, akit a közönség legjobban kedvel. A tizenkét énekesre a www.fehervarhangja.hu oldalon a döntő kezdetéig, vagyis december 7-én 18 óráig lehet szavazni. Egy IP-címről óránként egy-egy szavazatot fogad a rendszer. Fontos, csak a voksok számítanak, a lájkok nem.
 
Hagymásy András, a szervező Fehérvár Médiacentrum Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, sok vállalkozó állt idén is a kezdeményezés mellé, ezért az utolsó fordulón a karaoke szettől kezdve a stúdióidőig számos ajándék talál majd gazdára.
 
„A finálén is gyors lesz a döntés, hiszen a zsűri most is az elődöntőn kipróbált szavazási-és összesítő rendszert fogja használni, amelyhez az eszközöket a Magyar Telekom biztosította. A szoftvert pedig Barabás Ferenc, a Fehérvár Médiacentrum munkatársa fejlesztette.”- fejtette ki az ügyvezető.
 
A döntőn Tóth Vera és zenekara, valamint a 2011-es győztes, Lovas Petra is fellép.
 
Az utolsó fordulóra 1500 forintért lehet jegyeket vásárolni a Vörösmarty Színház jegypénztárában, illetve online a www.vorosmartyszinhaz.hu oldalon
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >