Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow A város teljes adósságát átvállalja a kormány
A város teljes adósságát átvállalja a kormány Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2013. december 13.

Image Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és dr. Cser-Palkovics András polgármester tegnap közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a magyar kormány átvállalja a város még fennmaradt teljes adósságállományát. Januárban a 2010 előtt keletkezett adósságok 70 %-ának konszolidációjáról született döntés, most pedig a fennmaradó összeg átvállalása is megtörténik. Ennek a 30%-nyi adósságnak az átvétele újabb 4,7 milliárd forintot jelent Fehérvárnak.

 


 
„A magyar kormány megbízásából jártam már Székesfehérváron.” – kezdte a sajtótájékoztatót Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere most ismét azért érkezett, hogy bejelentse: a város fennmaradó adósságállományát is átvállalják.
 
„Fontos, hogy 2014-et adósság nélkül kezdjék az önkormányzatok, hogy a fejlesztésre és a növekedésre koncentrálva tudjanak dolgozni. A magyar kormány több lépésben hajtotta végre az adósságkonszolidációt. Első ütemben a megyei önkormányzatok, második ütemben az ötezer fő alatti, harmadik ütemben pedig az ötezer fő feletti lakosú települések adósságállományát vállaltuk át. Ez utóbbi 610 milliárd forintot jelent az érintett önkormányzatoknak. Most pedig megvalósul a negyedik ütem is, azaz a települések még fennmaradt adósságának átvállalására kerül sor és így nulla forintos hiánnyal kezdhetnek 2014 januárjában.” – mondta el Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere kitért arra, hogy a Fejér megyei települések esetében 44 milliárd forintot jelentenek ezek a kormányzati intézkedések. Majd felidézte, hogy a 2002 és 2010 közötti időszakban meghatszorozódott a magyar önkormányzatok adóssága. „Az előző kormányok többletfeladatokat adtak át az önkormányzatoknak finanszírozási háttér nélkül. Ezért fontos, hogy az új önkormányzati törvényben feladatarányos rendszert sikerült felépíteni.”

 


 

 
Történelmi jelentőségűnek nevezte dr. Cser-Palkovics András azt a támogatást, amelyben most Székesfehérvár részesül és Székesfehérvár nevében köszönetet mondott ezért a magyar kormánynak.
 
„Nemcsak a jelenben fontos az adósságkonszolidáció, hanem az elkövetkező 10-15 évet is meghatározza, hiszen nagyon jelentős az az adósságszolgálat, amelyet a 2010 előtt felvett hitelek törlesztése jelentett volna. Már az év elején bejelentett 9,5 milliárd forint – kamatokkal és költségekkel több mint 12 milliárd forint - is nagy segítség volt, éppen ezért köszönjük, hogy a kormány úgy döntött a fennmaradt 30 % adósság konszolidációjáról is. Ez azt jelenti, hogy kamatokkal és költségekkel növelve 18 milliárd forint összesen, amelyet nem a város önkormányzatának és az itt élőknek kell kifizetni az elkövetkező években.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere beszélt arról is, hogy mekkora lehetőséget jelent ez a hitelátvállalás a város számára és milyen lehetőségeket nyit meg az önkormányzat előtt. „A Saára Gyula-program újabb ütemének elindítására már azért volt lehetőségünk idén, mert az adósságkonszolidáció megtörtént. Azaz, amit az elmúlt hónapokban a fehérváriak láttak, hogy utak újultak meg és parkolók épültek, az a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően volt lehetséges. Emellett szeretnénk felkészíteni a várost a 2014-2020 közötti források lehívására, azaz tartalékot képezünk, hogy a megnyíló pályázatokhoz az önrész rendelkezésre álljon. Megértjük és el is fogadjuk, hogy ez az adósságállomány nem termelődhet újra. Azaz olyan mértékben és ütemben kell fejleszteni, amelynek a háttere megteremthető. Székesfehérvár ebben évek óta példát mutat, hiszen 2010 óta csökkent a város adósságállománya, sőt idén már folyószámla-hitelt sem vettünk fel. Hosszú távon csak így biztosítható a város fenntartható fejlődése.”


Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a Balog Zoltán vezette minisztériumnak a Nemzeti Emlékhely fejlesztéséről szóló Árpád-ház program előkészítéséért is, mely az elkövetkező években a minisztérium, a bevont szakmai szervezetek és az önkormányzat közreműködésével valósulhat majd meg.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >