Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Munkahelyteremtő beruházások támogatása
Munkahelyteremtő beruházások támogatása Nyomtatás E-mail
Írta: Fejér Megyei Kormányhivatal   
2014. január 13.

Image Mintegy 1100-1200 kis- és középvállalkozásnál 6500 új munkahely létesíthető, továbbá legalább 12 ezer már meglévő munkahely megőrzését segíti elő a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból elkülönített, 13 milliárd forint támogatási keretösszeg. Pályázati felhívás jelent meg a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatásáról a kormányzati portálon.

 
A mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelésére, a területi különbségek csökkentésére, a térségi felzárkóztatás lehetőségének biztosítására, a helyi gazdaság- valamint a gazdaságban betöltött szerepük, és a piaci pozíciójuk megerősítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása érdekében kizárólag hazai forrásból, a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 13 milliárd Ft támogatási keretösszeget különített el.
 
Az előzetes számítások alapján ebből az összegből 1100-1200 kkv-nál 6500 új munkahely létesíthető, továbbá legalább 12 ezer már meglévő munkahely megőrzése segíthető – olvasható a www.kormany.hu-n, tudósítva a dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár által január 9-én tartott sajtótájékoztatón elhangzottakról.
 
A pályázati kiírás alapján csak induló beruházás támogatható. Ez azt jelenti, hogy a pályázó a beruházást a támogatási igény benyújtását követően kezdheti meg. Olyan cégek pályázhatnak, akik a beruházásban érintett telephelyen legalább 2 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesítenek új munkahelyet, és a beruházással érintett kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti foglalkoztatási célnak megfelelően a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartják és működtetik az érintett régióban.
 
A nyertes pályázónak a tervezett létszámbővítés megvalósítását követően - éves átlagos statisztikai állományi létszámát megtartva - legalább 2 éves, folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia. A beruházás nettó bekerülési költségének legalább 25 %-át saját forrásból kell biztosítani. Alaptámogatásként, nem regisztrált álláskereső személy esetén új munkahelyenként 1,5 millió Ft igényelhető.
 
Az alaptámogatáson kívül kiegészítő támogatásokra lehet pályázni, külön-külön, illetve halmozottan is. Buday Attila, a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója azt is hangsúlyozta: a munkahelyteremtő beruházás támogatásával a már meglévő munkahelyek megőrzése is segíthető azáltal, hogy a pályázat benyújtása előtti létszámra és az új létszámra együttvéve legalább két évig tartó foglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia a munkáltatónak.
 
A pályázatot könyvelt postai küldeményként, kizárólag Magyarországon feladott, vagy gyorspostai/futárposta (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) szállítás igénybevételével 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat) a beruházás helye szerinti munkaügyi központ részére (jelen esetben a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja címére; 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 1.) lehet eljuttatni a 2014. január 9-től 2014. február 14-ig terjedő időszakban.
 
A feladás időpontjának a küldeményen szereplő – a pályázó által igazolható – postára adás bélyegzőjének dátuma számít. A határidőben benyújtott, formailag megfelelő pályázatok támogatásáról vagy a támogatási igény elutasításáról - a munkaügyi központ igazgatója javaslatának figyelembevételével - a nemzetgazdasági miniszter 2014. április 4-ig mérlegelési jogkörében dönt.
 
A pályázati felhívás és a hozzá kapcsolódó mellékletek elérhetők a www.kormany.hu., a www.munka.hu, a http://nfsz.munka.hu és a http://fejer.munka.hu internetes oldalakon. A Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában e támogatási eszközzel Jenvay Viktória munkahelyteremtő beruházások szakreferense foglalkozik.
 
A benyújtandó munkahelyteremtő beruházási pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdés esetén bővebb információ illetve személyes konzultáció nála kérhető az alábbi elérhetőségek valamelyikén: Jenvay Viktória, a munkahelyteremtő beruházások szakreferense, e-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , telefon: 22/505-225/158.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >