Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Az elmúlt 24 órában történt Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2014. január 29.

Image Tolvajokat, zsarolót, bántalmazót és egy körözött személyt is őrizetbe vettek a rendőrök Székesfehérváron és Dunaújvárosban.

 

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőrei 2014. január 28-án 16 óra 35 perckor Székesfehérváron a Kelemen Béla utcában igazoltatták V. József 25 éves székesfehérvári lakost. A férfi ellen a Székesfehérvári Rendőrkapitányság folytat büntetőeljárást zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az egyenruhások V. Józsefet elfogták és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették.

 

 

A Székesfehérvári Rendőrkapitányságra 2014. január 28-án 21 óra 30 perckor érkezett  bejelentés, mely szerint Székesfehérváron a Szedreskerti lakónegyedi lakásukban egy férfi egy fadarabbal bántalmazza élettársát. A helyszínre érkező járőrök elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították K. József 49 éves székesfehérvári lakost, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették.

 

 

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra 2014. január 28-án 12 óra 45 perckor érkezett bejelentés, mely szerint Dunaújvárosban a Munkácsy utcában egy idős nő lakásából két férfi és két nő lopni próbált. A négy személy a tulajdonos figyelmét elterelve jutott be a lakásba, ahol értékeket kerestek, de végül ellopni nem tudtak semmit sem, mert a hölgy megzavarta őket.  A helyszínre küldött járőrök keresni kezdték a menekülőket és Dunaújváros külterületén meg is találták gépkocsijukat. Az egyenruhások a négy személyt elfogták és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók F. József 39 éves, F. Józsefné 38 éves, J. Gyula 43 éves budapesti, valamint C. Szilvia 38 éves pápai lakosokat gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették őket.

 

A Készenléti Rendőrség járőrei 2014. január 28-án 14 órakor, Dunaújvárosban a Szent Pantaleon Kórházban igazoltatták N. Sándor 25 éves mezőfalvai lakost. A férfiről az intézkedés során megállapították, hogy ellene a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Az egyenruhások N. Sándort elfogták és előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették.

 

 
< Előző   Következő >