Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Az Alcoa támogatja a szegény sorsú gyermekeket Székesfehérváron
Az Alcoa támogatja a szegény sorsú gyermekeket Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2014. február 10.

Image Az Alcoa felajánlásának köszönhetően egy új épülettel bővül a Szent Imre Iskolaház Székesfehérváron. Az adományozásról szóló dokumentumokat dr. Forgó Béla, az Alcoa Magyarországi vezetője és Vásárhelyi Tamás, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke írta alá, majd ünnepélyes keretek között adták át a Rác utcában található ingatlan kulcsát az új tulajdonosnak.

 

Az Alcoa-Köfém Kft. nagyvonalú természetbeni adomány felajánlásával támogatja a rossz sorban élő gyermekeket Székesfehérváron. A vállalat vezetésének döntése alapján a cég a tulajdonát képező Rác utca 25. szám alatti házat adományként átadja Dévai Szent Ferenc Alapítvány részére. Az Alapítvány, melyet Böjte Csaba ferences szerzetes alapított, fő célkitűzése, hogy segítséget nyújtson a magyar nemzetiségű hátrányos helyzetű és széthullott családokban élő gyermekek ellátásában, felzárkóztatásában, szakmai képzésében és ezzel együtt a számukra létrehozandó iskolaházak kialakításában

 


 

 

A székesfehérvári Skanzen területén álló házat az Alcoa-Köfém Kft. térítésmentesen és véglegesen adta át az Alapítványnak, céljai elérésének megsegítésére. A két intézmény között nem ez az első kapcsolatfelvétel.

„Mintegy két évvel ezelőtt olvastam először a Polgárdiban megnyílt Don Bosco Iskolaházról, amelynek tevékenysége felkeltette az érdeklődésem. Egy kicsit utánajártam a szervezetnek és így találtam rá végül a Székesfehérváron frissen megnyílt Szent Imre Iskolaházra. Az elmúlt egy év alatt többször voltunk kollegáimmal mindkét intézményben, hogy önkéntes munkánkkal segítsük az ott dolgozókat és szebbé tegyük a gyerekek környezetét.” – mondta el Szántó Karolina, az adományozás ötletének felvetője.

 


 

 

„Számunkra megnyugtató módon került elrendezésre ennek a háznak a sorsa, hiszen a Böjte Csaba nevével fémjelzett szervezet egy nemes cél érdekében fogja hasznosítani azt. És bár 2013-ban egy 680.000 Ft-os támogatást is tudtunk biztosítani az Alapítványnak dolgozóink önkéntes munkája alapján, úgy vélem, hogy az igazi segítségnyújtás a mai napon történik meg.”  – nyilatkozta dr. Forgó Béla, az Alcoa Magyarországi vezetője.

 A non-profit szervezet bővíteni szeretné a Székesfehérváron működő intézményét, mely mintegy 25 méterre található a most felajánlott házhoz képest.

„A jelenleg 20 gyermeket nevelő intézményünk – melynek munkája kivívta Székesfehérvár városának elismerését és támogatását – több gyermeket nem tud befogadni, pedig sajnos erre jóval nagyobb az igény. A most átvett házzal duplájára tudjuk növelni a befogadott gyermekek számát, akiket odafigyeléssel, egészségben és szeretetben tudunk így nevelni.” – nyilatkozta Vásárhelyi Tamás, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke.

 


 

 

Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András elmondta, hogy a Szent Imre Iskolaház megniytása óta eltelt másfél év eredményéből már jól látszik, hogy igény van erre a kezdeményezésre, és valóban a legjobb célokra használták fel az ingatlanokat. ”A Szúnyog utcai ház hamar megtelt, de szerencsére megint volt segítő kéz.  Az Alcoa-Köfém dolgozója - aki kollégáival együtt gyakran végez önkéntes munkát itt - volt a kiváló ötletgazda. Az ő a javaslatára a vállalat meghozta azt a pozitív döntést, hogy felajánlja az alapítványak ezt az ingatlant, és lehetőséget teremt arra a következő hónapokban, hogy ez az épület is benépesüljön gyerekekkel. Így újabb húsz, nehézsorsú gyermek kapja meg az esélyt, a szerető gondoskodást, a nevelést, a tanítást.” Dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott azoknak, akik támogatásukkal hozzájárultak ennek megteremtéséhez, és ahhoz, hogy ezek a házak működhessenek.

Németh Ádám, a Szent Imre Iskolaház vezetője szerint az Alcoa-sok úttörők voltak az iskolaházban végzett önkéntes munkával kapcsolatban, aminek híre ment, mert azóta már más vállalatoktól is érkeznek önkéntes segítők, amelyet igazán hálásan fogadnak mind a gyermekek, mind az ott dolgozók.

 

 


 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >