Életének 107. évében elhunyt Antal Károly, Székesfehérvár legidősebb polgára. A szép kort megélt Károly bácsiról legutóbb 2012-ben, 105. születésnapjának alkalmából írtunk. Ekkor köszöntötte őt dr. Cser-Palkovics András és Polgármesteri Elismerő Érmet adott át Antal Károlynak, aki példamutató családi életével, elkötelezettségével, kimagasló munkásságával példát mutatott, erőt adott családjának és minden városát szerető fehérvárinak. Búcsúztatására 2014. február 13-án, csütörtökön 14 órakor kerül sor a Béla úti temetőben.

 

Gyásztáviratban fejezte ki részvétét Székesfehérvár polgármestere az elhunyt családjának. Antal Károlytól 2014. február 13-án, csütörtökön 14 órakor kerül sor a Béla úti temetőben vesznek végső búcsút. Szeretett városának Önkormányzata nevében Dr. Dienesné Fluck Györgyi idősügyi tanácsnok, Károly bácsi régi jó ismerőse búcsúzik.

 

 

 

A 105. születésnap tiszteletére szervezett ünnepségen unokája, Merényi Katalin mesélt Antal Károly életéről. Így foglalta össze nagyapja érdekes, ám sokszor nehézségekkel teli évtizedeit: „Nagyapám krisztusi szegénységben élte le élete első harminc évét. Édesanyja olyan szilárd erkölcsi útmutatásban részesítette gyermekeit, hogy nem tűrte a legkisebb botlást sem. A Bibliából minden este felolvasást tartott, mély Istenhit alakult így ki mind a 6 gyermekben. Mint huszonéves fiatal úgy házasodott, hogy feleségével közösen egy szalmazsákjuk, egy kanaluk és egy tányérjuk volt.

 

Mindez a nagy gazdasági világválság idején. A gyermeket akkor nem „vállalták”, hanem, amikor jött fogadták. Ilyen egyszerűen történt ez az ő esetükben is. Kapni soha semmit, senkitől nem kaptak. De, amikor hihetetlen szorgalmuk eredményeként már adni is tudtak, adtak.

 

Gondoztak idős szülőt, nagynénit, árva gyermekeket. A munkaszeretet, és a szakadatlan kemény, megalkuvást nem ismerő munka volt életük meghatározó eleme. Nagyapám egyetlen munkahelyen töltött el 36 esztendőt, a legnehezebb bőrgyári fizikai munkát végezve.

 

Mindebből csak a II. világháború első vonalában, majd az orosz hadifogságban eltöltött idő jelentette a „kikapcsolódást”. Kis házukat a Sió-híd bombázásából eredő légnyomás lakhatatlanná tette.

 

Nagyanyám egy fillér jövedelem nélkül helyreállította azt, mire nagyapám a hadifogságból 40 kilósan fogatlanul, hófehérre őszült hajjal megérkezett. Lehetetlent nem ismerve az út menti fákról szedett szedret pálinkának főzte ki és abból teremtette meg az építőanyagra valót és látta el a két gyermeket. Szorgalmuk, kitartásuk révén kis szőlőt vásárolhattak, amelynek terméséből nagyapám borfogyasztása évente egy deciliter volt: újborát ugyanis mindig megkóstolta. Kölcsönt soha nem vettek fel. Mindent a maguk erejének köszönhetnek. 1970–ben költöztek Székesfehérvárra.

 

Az ötvenes éveiktől kezdődően egészségük megtartásában áldozatos támogatásban részesültek édesanyámtól. Hogy mindketten megérték 100. születésnapjukat, abban oroszlánrésze van az ő szakszerű, kitartó és szeretetteljes munkájának. Az elmúlt 15 évben már a teljes ellátásukról is ő gondoskodik.

 

A hét minden napján napi 24 órában. Most már csak nagyapámról, mert a „Dédi”, - ahogyan a család hívta őt-, öt éve már nincs közöttünk. Mit kívánhatnék 60 évesen fiatal honfitársaimnak, akiknek talán nem kevésbé küzdelmes ifjúság jutott, mint 105 éves nagyapámnak? Azt, hogy a becsület, a hit, a munka az a biztos alap, amelyre építeni lehet. Gyors eredményre nem szabad számítani. De biztos eredményre igen.” – hangsúlyozta Merényi Katalin, Antal Károly unokája.

Hozzászólások

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."