Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Székesfehérvári Szeretetfutás Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2014. február 14.

Image Idén először rendeznek Székesfehérváron Szeretetfutást. A civil kezdeményezés keretében a mozgás örömét népszerűsítik a résztvevők február 15-én. A most megújult Halesz liget ad otthont a programnak, amelyre előzetesen is már közel 170-en jelentkeztek, ám még a helyszínen is várják a nevezéseket a 2, illetve 7 km-es távra. A sportos szombati rendezvényre Östör Annamária tanácsnok és Pothárn Fanni Sára BSI futónagyövet sajtótájékoztató keretében hívott meg minden érdeklődőt.

 

Az örömfutás fehérvári megszervezésének ötlete Pothárn Fanni Sára nevéhez fűződik. A mindössze középiskolás korú BSI futónagykövet csapatával közösen hívta életre az I. Székesfehérvári Örömfutást, amely a Valentin-naphoz kapcsolódva a mozgás szeretetének és az egészséges életmódnak a népszerűsítésére jött létre. A civil kezdeményezéshez örömmel csatlakozott Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok is. 

"Korábban is teret adtunk már olyan kezdeményezéseknek, amelyek keretében amatőr futók vették birtokba a Halesz ligetet, akkor még Lajkó Csaba szervezésében. Most Pothárn Sára Fanni ciszteres diák, BSI futónagykövet szervezi a szombati Szeretetfutást. Azért is örülök nagyon ennek, mert úgy tűnik, az egészséges életmód nemcsak a felnőtteket, hanem a fiatalokat is megérinti és ők is kezdeményeznek sportos rendezvényeket.” – mondta el Östör Annamária. Az egészségügyi és sporttanácsnok szerint rajtuk keresztül saját korosztályuk többi tagját is könnyebb megszólítani. Emellett a rendezvénynek helyet adó, most megújult Halesz ligetről is szólt Östör Annamária: „Az esős idő szerencsére most már nem lehet akadály, mivel elkészült a Halesz liget vízelvezető rendszere. A szombati futóprogram is egy próbája lehet ennek. Ez a helyszín immár a pályát borító víz nélkül és a világítás kiépítésével tényleg jól szolgálja a futókat.”

 


 

Pothárn Fanni Sára tavaly november óta látja el városunkban a BSI futónagyköveti feladatokat. Mint mondja, ciszteres diáktársai is sokat segítenek és az egyik közösségi oldalon létrehozott futóközösségének is immár 80 feletti tagja van. Az I. Székesfehérvári Szeretetfutással a futás iránti elkötelezettségüket fejezik ki a szervezők, amelyhez eddig már 170 jelentkező csatlakozott.  

„Amikor elterveztem, hogy megszervezem ezt a futást, egy aktuális témát kerestem hozzá. Jött a Valentin-nap, ezért gondoltam,hogy legyen szeretetfutás. Mi futók azért futunk, mert szeretjük. Ez az életünk, a hobbink, sőt a szenvedélyünk is. Az I. Székesfehérvári Szeretetfutás megnyitója szombaton 9 órakor lesz a Halesz ligetben, amelyet egy rövid közös bemelegítés követ majd. A résztvevők két távon futhatnak: a 2 kilométeres táv mezőnye 9.30-kor rajtol, őket követik a 7 kilométert futók körülbelül 10 órakor. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy verseny, rendezvényünk célja a futás iránti szeretet kifejezése, a székesfehérvári futóközösség megismerése és az emberek buzdítása egy egészségesebb életvitelre. A résztvevők mindegyike névre szóló oklevelet kap, valamint különleges rajtszámmal látjuk el őket. Az indulóknak természetesen frissítőt is biztosítunk, hiszen az a futásnál nagyon fontos. Diáktársaim nagyon sokat segítenek, egy 20 fős önkéntes csoport lesz jelen a Haleszban. Minden korosztály képviselőit örömmel várjuk, babakocsis futók is csatlakoznak majd hozzánk.” – ismertette a programot Pothárn Fanni Sára.

 


 

Továbbra is várják a jelentkezőket, akik a  Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címre küldött e-mailben, vagy akár a helyszínen személyes nevezéssel is csatlakozhatnak az ingyenes programhoz. Az I. Székesfehérvári Szeretetfutáson mindenkit örömmel várnak a szervezők 2014. február 15-én, szombaton 9 órától a Halesz ligetben, hiszen ahogy mottójuk is hirdeti: FUTNI JÓ. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >