A gyász hetét éljük. Illovszky Rudolf halála után néhány nappal ismét legendától búcsúzunk: elhunyt Kalocsay Géza. A híradások címben említik, elment a legidősebb magyar válogatott labdarúgó. Ez igaz is, fontos is. De, mi „Kacsa bácsit”, a Videoton egykori edzőjét gyászoljuk. 1913-ban, Ferenc József alattvalójaként született Beregszászon. Belegondolni is borzongtató, micsoda idők tanúja volt. Maga a történelem, hiszen akár ő maga is alanya lehetett volna annak a szakállas viccnek, amely szerint egy kárpátaljai férfi azt meséli, négy ország polgára volt, pedig ki sem mozdult a falujából.

No, persze maga a futballtörténelem is: még nem volt szám a játékosok hátán, amikor futballozni kezdett. Tizenkilenc éves koráig játszott otthon, Beregszászon, majd világjáró útra indult.

A következő állomásként a korszak méregerős Közép-európai futballjának bástyája, a prágai Sparta sztárja lett. Bajnoki cím, KK-győzelem, és nem mellékesen egy jogi diploma a harmincas évek hozománya – hogy el ne felejtsük: bár pályára nem lépett, tagja volt az 1934-es világbajnokságon ezüstérmes csehszlovák válogatottnak. Néhány éve, újpesti lakásán találkoztunk.

Higgye el a tisztelt olvasó, Géza bácsi mindenre emlékezett. Gyöngéd szeretettel vette ki a szekrényből a piros selymes béléses dobozba bújtatott világbajnoki medáliát, és, ha néha párás is lett a szemüvege, érces hangon mesélte: ez az érem maradt, meg az emlékek, a hajdani játszótársak sajnos már mind elmentek. És mesélt, mesélt, a vb-ről, Pozzóról, Pioláról, hogy aztán hamar a barátokhoz érjen: Lille-ről, a francia légiós évekről, a „Gyurkáról”, azaz Sárosi doktorról, de az „ellenfelekről” is – például Brüllről, aki szerinte is minden idők legnagyobb magyar klubelnöke volt. „Kacsa bácsi” nem látta, élte a történelmet. A II. Világháború után Sebes Gusztáv szelíden erőszakos invitálására választotta az edzőséget – hál’ Istennek.

Talán kevesen tudják, de ott volt a csapattal az 1954-es világbajnokságon, testközelből látta, hogy a zseniális utódoknak is „csak” ezüstre futotta. Később dolgozott Észak-Afrikában, Egyiptomban és Algériában, Belgiumban, Jugoszláviában, a futball igazi nagykövete lett. Három évig dirigálta a Górnik Zabrzét, KEK-döntőig masíroztatva az akkor még sehol sem jegyzett csapatot: a lengyelek azóta is úgy tekintenek rá, mint aki főszerepet vállalt a hetvenes évek sikercsapatának létrehozásában. Világjáró volt és világmárka. Kell-e mondani, eljutott – ha rövid időre is – Székesfehérvárra, a Videoton SC kispadjára is.

A zabrzei sikerek után néhány hónapig a Fradit dirigálta, majd az 1971-72-es bajnokságban a Videoton edzője lett. A szezon végén hetedik lett a csapat. Addig, az volt minden idők legjobb Vidi-szereplése… Kovács Ferenc, klubunk UEFA-kupa-döntős csapatának edzője - három és fél évtizede, ő követte egyébként Kalocsay doktort a Vidi kispadján - mondta róla egy interjúban: "Ha volt egy viszonylag jó képességű keret, de nem akart csapattá összeállni: olyankor Kalocsay Gézát kellett keresni." S „Kacsa bácsi” csapatot csinált a játékosokból.