Évértékelő tiszti értekezletet tartott a Székesfehérvári Katasztrófavédelem |
Írta: Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó százados | |||||
2014. március 14. | |||||
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltsége megtartotta a 2013-as évet értékelő és a 2014-es esztendőre vonatkozó feladat-meghatározó tiszti értekezletét Székesfehérváron.
Az elmúlt évben elvégzett munkát Vén Norbert tűzoltó alezredes, a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetője foglalta össze. Beszámolójában kiemelte, hogy a szervezeti egység az ország egyik legnagyobb területével rendelkezik, hat járás, hetvenöt településének tűzvédelmi feladatait látják el. A közvetlen alárendeltségükben működő Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság mellett négy önkormányzati és egy létesítményi tűzoltóság felügyeletét is biztosítják.
Az elmúlt esztendőben 1653 alkalommal nyújtottak segítséget káreseményeknél, amely tizenkét százalékkal kevesebb a 2012-es évhez viszonyítva. Ezen belül a tűzesetek harminchat, a műszaki mentések pedig huszonegy százalékkal csökkentek. A kedvező tendencia a rendszeresen végzett megelőzési munkának, és a szabadtéri tűzesetek számát nagymértékben visszavető, 2013 tavaszán tapasztalható csapadékos időjárásnak köszönhető.
A polgári védelmi feladatok ellátásában a járásokban megtalálható katasztrófavédelmi megbízottak is folyamatosan részt vesznek. A tavalyi évben mind a hat járás önkéntes mentőcsoportja megalakult, akik az idei év tavaszán teljesítik a rendszerbeállító és nemzeti minősítő gyakorlatok követelményeit. Az elmúlt év kiemelkedő katasztrófavédelmi művelete volt, hogy június 17-én és 18-án közel tíz-ezer embert érintő lakosságvédelmi intézkedéseket kellett életbe léptetni egy II. világháborús robbanótest miatt. A gyors és hatékony végrehajtás érdekében a Székesfehérvári Helyi Védelmi Bizottság is összeült és minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a helytállása példaértékű volt.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|