MK: A világelső érkezik |
Írta: Alcoa FKC | |||||
2014. március 19. | |||||
A legjobb négy közé kerülésért harcol az FKC a Magyar Kupában. A lányokkal a sorsoláskor rosszul bánt Fortuna, ugyanis a létező legnehezebb ellenfelet küldte útjukba. A Győr elleni negyeddöntőre szerdán este, 17.45-kor kerül sor a Köfém Sportcsarnokban.
2014. március 19. (szerda) 17:45 Közvetítések: Szerda, 17:25: Sportklub (élő)
A győriek erejéről mindent elmond, hogy a tavalyi esztendő végén bonyolított szavazáson kiderült, a világ öt legjobb játékosa – Heidi Löke, Katrine Lunde, Katarina Bulatovics, Görbicz Anita, Andrea Lekics – közül négy jelenleg őket erősíti. Az iménti felsorolás során utolsóként említett szerb Lekics is mindössze azért nem, mert ugyan mindegy megnyert a zöld-fehérekkel, de elege lett abból, hogy igazi posztja, az irányító helyett balátlövőként jutott csak szóhoz, ugyanis a szervező szerepkört – amúgy joggal – Görbicz foglalta el. Persze, az FKC is komoly tényező nem csak a hazai, a nemzetközi kézilabdában is, a gárda nem véletlenül jutott a legjobb négy közé az EHF-kupában, s várhatja optimistán az áprilisi pároscsatát a dán Esbjerg ellenében. Persze, ez még távoli, a győriek elleni MK-negyeddöntő viszont nagyon is közeli, a felek szerdán, 17:45-kor mérkőznek a Köfém Sportcsarnokban. Egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról, rendes játékidőben elért döntetlen a vendégcsapatnak kedvez. Persze, aligha ebben bíznak a Rába-partiak, akik rendkívüli fölényben vannak az egymás elleni csatákat illetően. A fehérváriak az utóbbi másfél évtizedben mindössze négy győzelmet arattak, hármat a bajnokságban, egyet az EHF-kupában. Az első diadalra 2003. októberében került sor, az NBI alapszakaszában, 32-31-re nyert az Cornexi-Alcoa névre hallgató egylet, a nemzetközi porondon 2005 májusában sikerült csodát tenniük. Az anyagi lehetőségek tekintetében a kontinens legerősebb együttesévé fejlődő győriek nem csak a koronázó városiaktól, az összes hazai gárdától elléptek, az FTC ugyan igyekszik lépést tartani velük, csatát néha sikerül nyerniük, de háborút nem. Az FKC a tisztes vereséget is értékes eredményként kezelte az utóbbi esztendőkben. Idén januárban, Fejérben vívott bajnokin az első félidőben remekelt a házigazda, 15-11-re vezetett, majd a vendégek fordítottak, 33-26-ra nyertek. „Ezúttal sem mi számítunk esélyesnek. Pechünk volt a sorsolásnál, a győriek minden poszton extraklasszissal rendelkeznek. Becsülettel felkészülünk, kérdés, ez mire lesz elég. A négy közé jutáshoz elképesztő bravúrra lenne szükségünk. A csapat amúgy kimondottan jó passzban és hangulatban várja a derbit, az EHF-kupában a négy között vagyunk, a bajnokságban hajszálom múlt az ötödik pozíció az alapszakaszban. A Fradi elleni bajnokin remek hajrával visszajöttünk a meccsbe, balszerencsés körülmények között kaptunk ki egy góllal a Népligetben“ – mondja Siti Bea, az FKC másodedzője. Az MK-ban három együttes már biztosította helyét a négyes döntőben, a Veszprém a Dunaújvárost, a Siófok a Debrecent, az FTC pedig az Érdet győzte le a napokban.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|