Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Kutyafuttatókat avattak Nyomtatás E-mail
Írta: Stettler Zsuzsanna   
2014. március 24.

Image Hat kutyafuttató kialakítása kezdődött meg Székesfehérváron, amelyek közül kettőt szombaton avattak. Az egyik létesítmény a Palotavárosi tavak mellett, az iparcikk piac mögötti területen, a pedig a Budai úti Interspar mögött várja a környékben élő kutyákat és gazdáikat.

 

Székesfehérvár tömbházas övezeteiben eddig nem volt olyan méretű és minőségű kutyafuttató kialakítva, amely lehetőséget adott volna a lakásokban tartott kutyák biztonságos futtatására, legalábbis az ebtulajdonosok lakóhelyéhez közeli területeken. Ezt az igényt felmérve kezdődött meg összesen hat helyszínen kutyafuttatók kialakítása. 

A szombaton átadott két létesítményt Vargha Tamás avatta, aki – mint mondta – saját egykori ír szetterével közösen tanulta meg a kutyatartás csínját-bínját, többek között a sétáltatás nehézségeit is. Éppen ezért az országgyűlési képviselő nagy lépésnek nevezte a kutyafuttatók kialakítását, ahol kutyák és gazdáik is jól érezhetik magukat. „Nagyszerű, hogy Székesfehérváron összesen hat helyszínen, biztonságos körülmények között sétáltathatják, futtathatják a kutyákat. Így békességben egymás mellett élhetnek a kutyatartók, négylábú kedvenceik és a nem kutyások.” – emelte ki Vargha Tamás országgyűlési képviselő.

 


 

A szombati avatáson Palotavárosban a Kutyaszerviz Rekreációs és Sport Egyesület csapata tartott fegyelmező, őrző-védő és ügyességi feladatokból összeállított bemutatót. Ebben a városrészben Viza Attila önkormányzati képviselő közreműködésével két helyszínen várják ezentúl a kutyákat és gazdáikat. 

"Mindkettő a Palotavárosi tavak mellett került kialakításra. Az egyik kutyafuttató az iparcikk piac mögötti területen, a garázssor mellett, a másik pedig a tó túloldalán, az István Király Általános Iskola és a mellette található lakópark között várja a kutyatartókat. Bíztatok mindenkit, hogy hordja ide a kutyáját sétálni, futni. Biztos vagyok abban, hogy jó közösségek alakulnak majd ki ezeken a helyeken.” – mondta el a 8. számú választókörzet önkormányzati képviselője.  

Palotaváros másik felének önkormányzati képviselője, Farkas Lászlóis részt vett az átadáson. Köszönetet mondott képviselőtársának a kutyafuttatókért és megerősítette: régi, több mint 20 éves lakossági igény volt már a futtató kialakítása. Éppen ezért örül, hogy sikerült megfelelő területet találni és megvalósult a kezdeményezés.

 


 

A 4. számú választókörzetben is kialakításra került egy kutyafuttató, amelyet szintén szombaton adtak át, a Korona Agility Sportegyesület kiképzői és kutyái közreműködésével tartott bemutatóval.  Ez a létesítmény a Budai úti Interspar mögötti területen várja a környékbelieket. Lakossági kezdeményezésre, Szabó Gergelynémegkeresése után kezdett alkalmas területet keresni dr. Kovács Zsolt önkormányzati képviselő. A Deák Ferenc utcában élő hölgy kétszáz lakótársának aláírását is összegyűjtötte, valamint részt vett a további munkálatokban is.  

„Nagyon jó dolog, amikor valaki nemcsak az ötletet veti fel, hanem aktívan közreműködik a megvalósításban is. Szabó Gergelyné így tett, amikor aláírásokat gyűjtött, ezzel is jelezve, hogy a kutyafuttató nem egyedüli igény, hanem a közösség nagy részét érintő probléma. Örülünk neki és támogatjuk az ilyen lakossági kezdeményezéseket.” – ismertette a kutyafuttató kialakításának előzményeit dr. Kovács Zsolt önkormányzati képviselő. 

 


 

A Budai út mögötti futtató kialakítását nemcsak a 4. számú választókörzetben élők, hanem a szomszédos Vízivárosi lakótelep kutyatartói is örömmel fogadták. Mint Dr. Horváth Miklósné kiemelte: sajnos kevés a szabad zöldfelület, ahol a kutyákat szabadon lehet engedni. Ezért is jó lesz ez a  2800 négyzetméteres terület. Az önkormányzati képviselő szerint itt nemcsak a kutyák érzik majd jól magukat, hanem gazdáik számára is a közösségi élet színtere lehet. 

A lakótelepek környékén nagyon fontos, hogy még megközelíthető távolságban, ám nem közvetlenül a házak szomszédságában lehetőséget kapjanak a mozgásra a kutyák. Ez valósul most meg a városszerte kialakításra kerülő kutyafuttatókkal.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >