Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Fehérvári vígadalom
Fehérvári vígadalom Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. szeptember 29.

ImageVigadtunk a hétvégén. Bazársor és „ivó-evő helyek” folytak egymásra a Fő utcán – amit olykor megszakított egy-egy értéknövelő pavilon művészetet, kultúrát és sportot hirdetve -, a párhuzamosan futó – és az autósok számára bosszantóan sokáig „elzárt” – úton pedig paprikát és paradicsomot ízesített a hagyma a lecsófőző versenyen.  

 

Ahol érdemes volt megállni:

- a Városház téren megrendezett „gólyalábas bábelőadásnál” (gyerkőcöknek),

 

Image
.

- a Vörösmarty Színház melletti játszóházaknál (szintén a kicsikkel),

Image
.

-a Nemzeti Emlékhelyre és a Rózsaligetre tervezett építményeket bemutató Fidesz-faháznál (a felelősségteljes, és a közpénzek elköltésébe beleszólni akaró székesfehérváriaknak),

Image
.
 

- a gyönyörű kovácsoltvasakat árusító „mesternél” a Püspökség előtt (szépérzékűeknek),

- s a Hősök terén a bazilika altemplománál, ahol egy készséges úriember rendkívül precíz előadást tartott az ott látható sírokról, s történelmi múltunk főbb állomásairól. (E kiemelkedő kulturális emlékeket sajnos nem lehetett lefotózni állag-megóvás miatt...)

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >