Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Egyeztetés a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszakról Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2014. március 31.

Image Sajtótájékoztatón számoltak be arról az egyeztetés-sorozatról, amelyet a Fejér megyét érintő 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakról megyei országgyűlési képviselők tartottak Rétimajorban. Vargha Tamás, Brájer Éva, L. Simon László, Varga Gábor és dr. Cser-Palkovics András közösen foglalta össze az elmúlt időszakban befejezett, vagy elindult fejlesztéseket, amelyekhez európai uniós támogatást sikerült elnyerni.

 

 

Dr. Cser-Palkovics András a megyeszékhely polgármestereként arról beszélt, hogy fontosak a péntekihez hasonló egyeztetések, mert ezek révén sikerül összehangolni a fejlesztéseket és a résztvevők - ismerve egymás fejlesztési céljait - a lobbitevékenységben is segíthetik egymást. Ez az eredményes együttműködés az elmúlt években megkezdett és megvalósult beruházásokon, az elnyert jelentős európai uniós forrásokban már tapasztalható. Mint mondta, Fehérvár akkor tud tovább fejlődni, ha Fejér megye is fejlődik, míg a megye számára is fontos, hogy székhelye stabil gazdasági bázis legyen, amit Székesfehérvár esetében a történelmi múlt is tovább erősít. Ehhez azonban egységes fellépés kell, aminek szép példája volt az elmúlt időszak. „A nagyváros és a kistelepülés együttműködése vyalósul meg a Tác és Székesfehérvár közötti partnerségben a Gorsium fejlesztésére irányuló projekt érdekében. Szintén Fejér megye egészét érinti a Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése, valamint az elkerülő út befejező szakaszának megépítése is kihat Székesfehérvár térségére.” – mondta dr. Cser-Palkovics András.

Varga Gábor országgyűlési képviselő, Cece polgármestere a déli térség helyzetéről szólt. Kiemelte, hogy az elmúlt években jelentős mértékű európai uniós támogatást sikerült elnyerni. 12 településen zajlanak most infrastrukturális fejlesztések és útfelújítások tekintetében is van miről beszélni. „A déli térség az egyik nyertese az elmúlt időszaknak, hiszen elkészült a perkátai elkerülő, épül az Adony-Perkáta közötti szakasz és további fejlesztésekről is döntés született mind a 62-es, mind a 63-as út esetében. Emellett az elmúlt időszakban több kistelepülésen óvodákat adtunk át, felújításra került a Sárbogárdi Rendelőintézet, Enyingen pedig új rendelőintézet épül 2015 nyarára.” – emelte ki Varga Gábor. A képviselő beszélt egy új vízgazdálkodási rendszer kialakításáról is, amellyel növelni lehet a termésbiztonságot és a helyi értékeket erősítve akár új termékekkel is bővülhet a kínálat. Mezőföld újra a megye éléskamrája lehet, sőt Varga Gábor szerint akár távolabbi piacai is lehetnek az élelmiszeripari termékeknek. 

L. Simon László országgyűlési képviselő, kormánybiztos is a hatékony együttműködést és annak eredményeit emelte ki, az útfejlesztések mellett a kulturális beruházásokról beszélt. „Óriási eredmény a cecei Csók István Emlékház felújítása, amelynek végigvitele Varga Gábor érdeme. Végéhez közeledik a dégi kastély parkjának rekonstrukciója, amivel Magyarország egyik legnagyobb angolparkja újul meg mintegy 200 hektárnyi területen. Nem titok, hogy a 2014-2020-as időszakban a kastély épületének felújításába is szeretnénk belefogni, hiszen a klasszicista kastély óriási érték. A beruházás munkahelyeket teremt és a kiszolgáló vállalkozások beindítását is lehetővé teszi.” – emelte ki L. Simon László, aki szerint minden területen a magyar hozzáadott érték megléte a fontos. 

A 2014-2020 közötti európai uniós tervezési időszakban is hasonló együttműködést szeretnének megvalósítani, hogy a nyertes pályázatok és a fejlesztések összehangolása révén minél több támogatás érkezzen Fejér megyébe.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >