Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Középdöntőben az Alba Regia Táncegyüttes Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2014. április 04.

Image Április 5-én, szombaton 18.35 órakor a „Fölszállott a páva” tehetségkutató műsor első középdöntőjében lép színpadra az Alba Regia Táncegyüttes. – jelentették be azon a sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Brájer Éva alpolgármester, Botos József, az Alba Regia Táncegyesület elnöke, valamint Majoros Andor, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti menedzsere és Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője. Ha szükséges, a döntőbe jutáshoz a székesfehérváriak is hozzájárulhatnak szavazataikkal.

 

Területi válogató, elődöntő, középdöntő. Lépésről lépésre halad a nagy cél, a döntő felé az Alba Regia Táncegyüttes a Duna Televízió által immár második alkalommal meghirdetett tehetségkutató műsorban.  A négy elődöntő során összesen negyvennyolc produkciót értékelt a zsűri. A „Fölszállott a páva” márciusi első elődöntőjén élő adásban szerepeltek a fehérvári táncosok, akik gagybátori táncokat adtak elő. Majoros Róbert koreográfiája és a produkció meggyőzte a zsűrit, így az első középdöntőben, április első hétvégéjén léphetnek ismét színpadra. 

 


 

A tegnapi sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester elmondta: „Nagy büszkeség számunkra, hogy az Alba Regia Táncegyüttes bejutott a „Fölszállott a páva” tehetségkutató műsor középdöntőjébe. Városvezetőként, fehérváriként, egykori néptáncosként arra kérek mindenkit, hogy április 5-én, szombaton nézzék meg táncosainkat a Duna Tv-ben, és gyönyörködjenek, mint ahogy tesszük ezt minden év augusztusában a nemzetközi néptáncfesztiválokon is. Ez egy olyan művészeti műhely, ahol ma is több száz gyermek táncol, és ahol generációk együtt őrzik a magyar néphagyományokat.” Brájer Éva hozzátette, az Alba Regia Táncegyüttes az elmúlt több mint hatvan évben annyi mindent adott a városnak, a közönségnek, amit most, ha szükség lesz rá, voksokkal hálálhatunk meg.

 


 

Botos József, az Alba Regia Táncegyesület elnöke köszönetet mondott Székesfehérvárnak a támogatásért. „Igen erős a mezőny, hiszen a Kárpát-medence legjobb amatőr néptánccsoportjai képviseltetik magukat. Mi is nagyon készülünk, és remélem, tovább is jutunk a döntőbe.”

 


 

Majoros Róbert művészeti vezető a januárban kezdődött felkészülésről elmondta: „Komoly, feszes munkát kívánt a táncosoktól. A területi válogatón bukovinai székely tánccal indultunk, majd az elődöntőben gagybátori táncokkal bizonyítottuk, itt a helyünk ebben a műsorban. A középdöntőre két hete készülünk, és örömmel mondhatom, hogy „Szentiványi mulatság” című műsorunk összeállt. Ez a koreográfia már több éve a „lábakban” van. Kocsis Enikő és Fitos Dezső koreográfusok vajdaszentiványi gyűjtést dolgoztak fel, amelyet felfrissítve, a körszínpadhoz igazítva 10 táncos párral adunk majd elő. A produkciónk lendületes lesz, hiszen férfitánccal, verbunkkal indul, majd csatlakoznak a lányok. A forgós-forgatós után úgynevezett cigánycsárdást járnak."

 


 

A középdöntőkben a zsűri szakmai döntésével egy-egy csapatot, előadót juttat tovább kategóriánként. Amennyiben ezek között nem szerepel a fehérvári tánccsoport, úgy a közönség szavazatán múlik minden.  Minderről Majoros Andor, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti menedzsere tájékoztatott. „Bízunk benne, hogy első körben bejutunk a döntőbe, ha mégsem így lenne, arra kérek mindenkit, izzítsa a telefonokat, IP-címeket, amelyekről egyenként 20-20 üzenet küldhető a döntést követő bő negyedórában.” Az SMS szám a +36-20/30/70-4422-999 számon elérhető. Az Alba Regia Táncegyüttes kódja:08. 

Az országos megmérettetés mellett az április végi gálára is készül az Alba Regia Táncegyüttes. A Táncművészet Világnapja alkalmából rendezett eseményen fellép az Együttes Senior csoportja, valamint az Alba Regia Művészeti Iskola csoportjai. A gálaműsort 2014. április 26-án, szombaton 15.00 és 19.00 órakor láthatja a közönség a Vörösmarty Színházban. Jegyek elővételben április 2-ától, szerdától a Táncházban kaphatók.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >