Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow KOVÁCS SAROLTA NYERTE A BUDAPESTI NEMZETKÖZI ÖTTUSA-VERSENYT
KOVÁCS SAROLTA NYERTE A BUDAPESTI NEMZETKÖZI ÖTTUSA-VERSENYT Nyomtatás E-mail
Írta: Bácskai Gergely   
2014. április 08.

Image A Peridot Kupa több külföldi klasszist is magyarországra csábított, de a nők mezőnyében nem termett babér a vendégeknek. Kovács Sarolta, a Volán Fehérvár kiválósága a kétnapos döntő elején megadta az alaphangot kiváló vívásával, magabiztosan teljesített a hétfői kombinált számban is, és megnyerte a döntőt. Az Alba Öttusa SE fiatal versenyzője, Alekszejev Tamara 8. lett. A férfiaknál a volános Demeter Bence 7. helyen végzett.

 
 
A nagy mezőny miatt a döntőket kétnaposra szervezték a Periot Kupán, ahol Kovács Saci már a vasárnapi vívással letette névjegyét. 31 győzelménél senki nem tudott többet, az pedig, hogy úszásban az élmezőnyben zár, papírforma. Mindezt hibátlan lovaglással fejelte meg, így a kombinált számban már tetemes előnye volt, amit gond nélkül meg is tartott.
 
A Volán Fehérvár öttusátója így megnyerte a versenyt, ami remek "előhang" a következő nagyobb viadalokhoz, hiszen Sacira világkupa-futamok várnak.
 
„Nagyon jólesett a versenyzés. A győzelem önbizalmat adott a kínai világkupa előtt – nyilatkozott az MTI-nek. – A vívóeredményemnek különösen örülök, mert ebben a számban változtattunk a felkészülésemen, és most bebizonyosodott, hogy jó úton járunk."
 

 
Ugyancsak remekül szerepelt Alekszejev Tamara, az Alba Öttusa fiatalja, aki felnőttek között a nemzetközi mezőnyben most érte el legjobb helyezését, 8. lett. A férfiaknál volt, aki már a következő világkupa-verseny miatt tartotta fontosnak az indulást - vagy éppen a pihenést.
 
Demeter Bence jó úszással és vívással kezdett, a döntő másidk napján azonban a lovaglást elrontotta. Javított kombóban, amit megnyert, végül 7. helyre futott be. Kínában folytatódik majd a szezon, a hazai versenyek közül a kecskeméti világkupa-viadal lesz a legjelentősebb.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >