Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Emlékérmet adtak ki Ybl Miklósról a fehérvári éremgyűjtők
Emlékérmet adtak ki Ybl Miklósról a fehérvári éremgyűjtők Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2014. május 12.
A Megyei Művelődési Központ Művészetek Házában nyitották meg ma délelőtt a XXIX. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozót. A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének hagyományos májusi programján bemutatták a „Fehérvári nagyjaink” éremsorozat második darabját, az Ybl Miklós emlékérmet, amellyel a 200 éve Székesfehérváron született neves építész előtt tiszteleg a szervezet és a város. A numizmatikai börze, egyben a kiállítás első napján díjakat is átadtak, elismerésben részesült többek között dr. Cser-Palkovics András polgármester a MÉE Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének támogatásáért. A május 17-ig nyitva tartó kiállításra – az előző évekhez hasonlóan – ezúttal is sok látogatót várnak szervezők.

 

 

A numizmatikát szerető, tisztelő és művelő polgárok 1969-ben alapították meg a MÉE Fejér Megyei Alba Regia Szervezetét. A tagok fontos feladatuknak tekintik, hogy óvják, és a társadalommal megismertessék Székesfehérvár, Fejér megye és Magyarország numizmatikai, kulturális értékeit. A szervezet minden év május második vasárnapján országos éremgyűjtő találkozót tart, melyen kiállítás keretében mutatja be az éppen aktuális történelmi, kulturális évfordulókhoz köthető numizmatikai anyagot. Minden ilyen eseményen a témában jártas, neves szakember tart előadást, valamint az egyesület érmet is kiad az adott esztendő jeles évfordulóihoz kötődően.

 


A tradicionális XXIX. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozó ma délelőtt szabad éremcserével és vásárral kezdődött a Megyei Művelődési Központ Művészetek Házában. A mintegy száz asztalon kirakott anyagban szerepeltek forgalmi, szükség- és emlékpénzek az ókori kezdetektől napjainkig, vert és öntött emlékérmek, jelvények, bárcák, zsetonok, kitüntetések és papírpénzek. Ugyanitt láthatóak voltak képeslapok, naptárak, oklevelek, illetve a numizmatikára és egyéb történelmi segédtudományokra (heraldika, genealógia, archontológia) épülő szakirodalmi kiadványok, katonai emléktárgyak. A nyitó napon a MÉE Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének szinte mind az ötven tagja megjelent, a MÉE központja és más helyi szervezetek részéről száznál többen jöttek el, valamint a tagsággal nem rendelkező fehérvári lakosok is szép számmal érdeklődtek a rendezvény iránt, a látogatók összlétszáma mintegy négyszáz fő volt.

Az idei találkozó történelmi apropóját adta az Ybl Bicentenárium, Ybl Miklós neves építész születésének 200. évfordulója. Az Éremgyűjtő Találkozó keretében bemutatták az Ybl Miklós emlékérmet, melyet a „Fehérvár nagyjaink” sorozat második tagjaként bocsátott ki a MÉE Fejér Megyei Alba Regia Szervezete. A 2013-as Szent István Emlékévben, a Csitáry G. Emil és Hóman Bálint emlékérem kiadásával kezdődött sorozat Székesfehérvár egykori polgárait mutatja be, akik kimagaslóan sokat tettek a városért, annak fejlődéséért. A sorozat második darabjával a 200 éve született Ybl Miklósnak, az egyik legismertebb magyar építésznek állítottak emléket. A Nemzeti Kulturális Alap és Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával kiadott érmet Fritz Mihály szobrászművész és Szabó Géza ötvösmester alkották meg, átmérője 42,5 mm, súlya 33,6 gramm, anyaga pedig 925-ös finomságú ezüst, illetve bronz. Ybl Miklós életútját, munkásságát és az Ybl Miklós emlékérmet Igari Antal, a MÉE Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének elnöke mutatta be egy előadás keretében.

 

 


 

A 9.00 órakor kezdődött megnyitón köszöntőt mondott dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Elhangzott: elkötelezettség, hozzáértés, alázat és lelkesedés jellemzi a MÉE Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének munkáját, melynek során nagy hangsúlyt helyeznek azokra a történelmi jelentőségű évfordulókra, eseményekre, melyek adott esztendőben meghatározzák közös értékeinket. A polgármester köszönetet mondott a 2013-as Szent István Emlékévben kiadott Csitáry G. Emil és Hóman Bálint emlékéremért, valamint megköszönte az Ybl Miklós emlékérem kibocsátását. Mint mondta: az Ybl Bicentenárium kapcsán Székesfehérváron nagyon sok kezdeményezés indult, melyek kiemelkedő pontja az éremkiadás.

Ugyancsak köszöntötte a rendezvényt dr. Török Pál, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke, aki rövid áttekintést adott a MÉE Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének több mint negyedszázados múltjáról, tevékenységéről. Mint mondta: kézenfekvő volt, hogy az idei emlékérem kibocsátás Ybl Miklóshoz kötődjön, akinek építészeti alkotásai szerte az országban megtalálhatóak, és akinek munkája nélkül a mai Budapest elképzelhetetlen lenne. Ybl Miklóshoz számos olyan épület kötődik, amelyek máig őrzik a XIX. századi főváros hangulatát.

 


 

A találkozó megnyitóján elismeréseket adtak át Ulcz Miklós, a MÉE Fejér Megyei Alba Regia Szervezete titkárának méltató szavai mellett.
- Ereky Alfonz kitüntető ezüst jutalomérmet kaptak munkájuk elismeréseként Balogh Endre és Gáspár András, a helyi szervezet tagjai.
- Ereky Alfonz ezüstözött jutalomérmet vett át a Fejér megyei szervezet munkájának támogatásáért dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, továbbá Hajdú Béla, a Csongrád megyei szervezet titkára.
- A MÉE által alapított, de a helyi szervezetek által adományozottSzéchényi Ferenc bronz jutalomérmet kapott Bakos Ferenc ésMolnár Norbert, a Fejér megyei szervezet tagjai.
- A Fejér megyei szervezet munkájának segítéséért, szakmai támogatásáért Ybl Miklós emlékéremmel jutalmazták Csutiné Schleer Erzsébet építészt.

A Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza földszinti kiállítótermében nyitották meg az éremkiállítást, ahol Magyar Istvántárlatrendező tartott vezetést. A kiállítás több témát is feldolgoz, érinti többek között Ybl Miklós munkásságát, a róla készült érem verésének dokumentumait, az építészet és a numizmatika kapcsolatát, a 100 éve kezdődött „Nagy háborút”, valamint az 1848-49-es szabadságharc vértanúit. A kiállítás 2014. május 17-ig 10.00-18.00óra között ingyenesen megtekinthető.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >