Baka Orsi, a móri futó igazi szabadságérzéssel futotta végig a London Maraton 2014-et. Élete legnagyobb maratonján úgy indult el, hogy megdönti saját rekordját – és úgy fejezte be, hogy semmi más nem fontos, csak az adott pillanat. Érem is így került a nyakába. Hogy ledobta a súlyokat a válláról, s csak a jelen varázsát élvezte.

 

 

 

„Nagy bakancslistás álmom vált valóra, amikor lefutottam életem eddigi legnagyobb maratonját.” – nyilatkozta lapunknak Baka Orsolya a London Maraton 2014. után. A London Maraton egyike a világ öt leghíresebb maratonjának. „Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy ennek az óriási eseménynek a részese lehettem.” – mondta Orsi, akinek a versenyen való részvételi jogosultságot a 2012-es maratoni időeredménye (3 óra 22 perc) biztosította.

 

A móri futó Londont méltán tekinti második otthonának, hiszen nyolc évig élt az angol fővárosban. A maratont minden évben nagy érdeklődéssel figyelte és álmodozott arról, hogy egyszer lefutja.

 

Az álmom végül valóra vált. Egy csodálatos napsütéses vasárnapon ott állt a Greenwich parkban a rajtnál, több, mint 36.000 emberrel együtt, ahol vibrált a levegő, érezni lehetett a feszültséget, a várakozás izgalmát.

 

 

 

Természetesen ennyi ember nem egy helyről rajtolt, 3 rajtzóna volt. A profi futók másik helyről indultak, mint ő, de később, valahol a 15 mérföld utáni visszafordítónál hajrázhatott személyesen a profiknak.

 

„Fantasztikus élmény volt látni őket, ahogy szinte repültek.” - emlékezett vissza a móri lány – „Futottam már Angliában pár maratont, ismerem az angolokat, imádnak szurkolni. Mégis minden várakozásomat felülmúlta az, amit most futás közben átéltem. A tömeg nem szűnt meg, széles, hosszú sorokban hömpölygött még London keskeny utcácskáin is. Mindenhol hajráztak, zenéltek, éljeneztek, bíztattak. Zseniálisak voltak, hatalmas erőt adtak. Imádtam és szinte fürödtem a tömeg bíztatásában. „

 

Orsi úgy indult el, 3 óra 10’-es karszalaggal a kezén, hogy fut egy nagyon gyors maratont és megdönti a rekordját. Féltáv után azonban elkezdett drasztikusan lassulni, s mikor a 3:15-ös iramfutó és csapata is megelőzte, még próbálta összeszedni magát és tartani a tempót, de nem tudta. Egy pár mérföldet még küzdött ezzel magában, aztán ráeszmélt, hogy hol is van, és hogy semmi más feladata nincs csak élvezni az egészet, a pillanatot.

 

„Annyira vártam erre, nem engedhettem, hogy csak elrobogjon mellettem.” – mondta – „Letéptem a csuklómról a karszalagot, ezzel ledobtam a súlyt a vállamról, szabad voltam és csak élveztem azt, hogy futhatok. Igazi szabadságérzéssel futottam végig a szurkolókkal teletömött Temze parton, szembejött a Big Ben és a London Eye is, még ezekre is emlékszem.... Majd felfordultam a Buckingham Palotához vezető széles, angol zászlókkal kidiszített pompás sétányra. Üvöltött a tömeg. Megláttam a célkaput, éljen, beértem, nagy sóhaj még jó lett az időm is, 3:26. Megkaptam az érmem és csak mosolyogtam. Boldog voltam. Köszönöm.”

Hozzászólások

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."