Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Közművelődésért Díjat kapott Székesfehérvár Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2014. május 23.

Image A megyei jogú városok kategóriájában Székesfehérvár kapta az „Önkormányzatok a Közművelődésért” díjat a Magyar Népművelők Egyesületének XXXI. vándorgyűlésén. A múlt héten, Nagykanizsán rendezett eseményen Brájer Éva alpolgármester vette át a rangos elismerést. A díjra a Fejér Megyei Népművelők Egyesülete terjesztette fel Székesfehérvárt. A szervezet elnöke, Simon József és Brájer Éva közös sajtótájékoztatón számoltak be az elismerés jelentőségéről.

 

A népművelő szakma képviselői harmincegyedik alkalommal találkoztak május 13-15-e között Nagykanizsán, hogy vándorgyűlés keretében ünnepeljék hivatásukat. Hagyományosan az esemény első napjának zárásaként rendezték meg a díjátadót és az azt követő gálaműsort. A Magyar Népművelők Egyesülete „Önkormányzatok a Közművelődésért 2014” díjat adományozott a megyei jogú városok kategóriájában Székesfehérvárnak a közösségi művelődés kiemelkedő színvonalú támogatásáért. A rangos elismerést Brájer Éva alpolgármester vette át a város nevében. A díjat a nagyvárosok kategóriájában Hajdúszoboszló, a települések kategóriájában a Vas megyei Sé falu önkormányzata kapta.

 


 

A díjra a Fejér Megyei Népművelők Egyesülete terjesztette fel Székesfehérvárt. A pályázatban bemutatták a város történelmi múltját és a közművelődéssel kapcsolatos, széleskörű tevékenységét, különös tekintettel a 2013-as Szent István Emlékév rendezvényeire, programjaira. A pályázatban a város jövőbeni kulturális koncepciójáról, a 2022-re és 2038-ra tervezett emlékévekről is beszámoltak.

A rangos díjat sajtótájékoztató keretében mutatták be, ahol Brájer Éva alpolgármester köszönetét fejezte ki a Fejér Megyei Népművelők Egyesületének a város felterjesztéséért. Elmondta: a nagykanizsai díjátadón nagyon jóleső érzés volt megtekinteni a 2013-as Emlékévről szóló kisfilmet, és meghallgatni a szóbeli méltatást. Hozzátette: büszke arra, hogy egy olyan városvezetés része lehet, amely komolyan támogatja a kultúrát és a közművelődést. Fontos Székesfehérvár kulturális intézményeinek állapota, a vendégek méltó körülmények között történő fogadása, valamint a programok mennyisége és minősége. Ezt a folyamatot 2014-ben is folytatja a város a rendezvények és a kulturális beruházások tekintetében, felújítják például a Budenz-házat és a Szent István Király Múzeum udvarát. Az alpolgármester kiemelte: az „Önkormányzatok a Közművelődésért” díj minden intézményvezetőnek, szakembernek és munkavállalónak szól, aki a közművelődés területén dolgozik Székesfehérváron.

 


 

A díjat méltán kapta meg Székesfehérvár, főként a Szent István Emlékév rendezvényei kapcsán. Szinte nem is volt olyan intézmény, civil szervezet, kulturális menedzser, népművelő és közművelődési munkatárs, aki ebben a munkában ne vett volna részt. – mondta a sajtótájékoztatón Simon József, a Fejér Megyei Népművelők Egyesületének elnöke. Hozzátette: a pályázat tartalmi és formai összeállítását az egyesület tagjai az önkormányzat közreműködésével, segítségével végezték, és nagy örömükre szolgált a díj odaítélése Székesfehérvárnak.

A Magyar Népművelők Egyesületének 2015-ös vándorgyűlését Budapesten, a József Attila Művelődési Központban tartják majd, 2016-ban pedig Vecsés ad otthont a rangos találkozónak.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >