Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Évtizedes probléma oldódott meg - bejárás a Hosszúsétatér 64-ben Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2014. június 10.
Hosszú évek óta húzódó problémát oldott meg Székesfehérvár Önkormányzata azzal, hogy átalakítja a Hosszúsétatér 64. számú épületet. A korábbi – sokszor érvényes szerződés nélküli – lakók kiköltöztetése után akadálymentesített lakások kerülnek kialakításra. A munkálatokat ma bejárás keretében nézte meg dr. Cser-Palkovics András polgármester, Mészáros Attila önkormányzati képviselő, valamint a Városgondnokság és a Városfejlesztési Kft. munkatársai. Mint elhangzott: a város elkötelezett a környékbelieknek problémát okozó telepek felszámolása mellett, a következő ilyen feladat két Széchenyi úti épület rehabilitációja lesz.

 

 

Hónapok óta kikapcsolt áramellátás, egyéb közüzemi díjelmaradások és az elmúlt évtizedekben a környékben élőkkel kialakult konfliktusok miatt is fontosnak tartotta Székesfehérvár Önkormányzata, hogy megoldást találjon a Hosszúsétatér 64. számú épület rehabilitációjára. A közgyűlés döntése értelmében minden családot el-, illetve kiköltöztettek az ingatlanból, amelyben korszerű, akadálymentesített lakások kerülnek kialakításra. Minderről ma helyszíni bejáráson számoltak be.

„Elég, hogy ha megnézzük a szomszéd falat és kerítést, ami jól jelzi, hogy itt „speciális” bérlakások voltak hosszú évtizedeken keresztül, rengeteg ebből fakadó feszültséggel és problémával. Szerintem nem nagyon van olyan fehérvári, aki ne hallott volna a Hosszúsétatérről. Már gyerekként, amikor a meccsre mentünk, tapasztaltam, hogy nagy a feszültség ezen a hírhedt környéken. Úgy gondoltuk, hogy Fehérvárhoz nem illenek ezek a típusú ingatlanok, vagyis „telepek”. Szisztematikus munkával ezeket jogszerű körülmények között, de fel kell számolnunk. 2010 ősze óta már több ilyen intézkedésre sor került. Ebből talán a legismertebb a Móri úti eset, de igaz ez a Tátra utcára és a Fürdősorra is.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András.

A helyszíni bejáráson részt vett Mészáros Attila, a terület önkormányzati képviselője is, aki örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat biztosította az épület rehabilitációjához szükséges forrást, amellyel a környéken jelentősen javul majd az életminőség. „Alsóváros és Sóstó nyugodt városrészekben két neuralgikus pont van, ezek egyike a Hosszúsétatér 64. számú épület volt. Sajnos a korábban itt lakók egy részének volt csak érvényes szerződése, a többiek illegális lakásfoglalók voltak. Igyekeztünk a lehetőségekhez mérten mindenki elhelyezésében segíteni. A lakossági visszajelzések igazolták, hogy nagyon régi probléma oldódott meg itt és remélem, hogy ősz közepén egy teljesen megújult környezetbe költözhetnek majd az új lakók, akik pályázat útján juthatnak a lakásokhoz.” – emelte ki Mészáros Attila önkormányzati képviselő. 

Székesfehérvár polgármestere beszélt a Hosszúsétatéren megkezdett jelentős átalakításról is, hiszen 80 millió forint értékben összesen nyolc, teljesen akadálymentesített lakás kerül kialakításra városi forrásból. Ez az épület egy zászlóshajó lesz az önkormányzati lakások között, hiszen napkollektoros fűtés-rásegítés és napelemek is csökkentik majd a lakók rezsijét. „Köszönöm mindenkinek, aki részt vett és vesz ebben a munkában. Szeretném jelezni, hogy nem még értünk ezeknek a feladatoknak a végére! A város közösségének a szolidaritása alapján segítünk azoknak, aki erre rászorulnak, de azt szeretnénk, ha ők ezzel élnének és nem visszaélnének. El kell, hogy fogadják a közösségi együttélés alapvető szabályait, pláne akkor, ha a lakóingatlanok fenntartási költségeinek egy részét a város közössége az önkormányzaton keresztül finanszírozza. Ma úgy látjuk, hogy a Széchenyi út a következő terület, ahol valamilyen intézkedésre van szükség, hogy a rend és a nyugalom visszatérjen. A tervek hamarosan elkészülnek.”

A felújítási munkálatokat a Városgondnokság végzi, jelenleg a bontás zajlik. Az épület átalakítása során hőszigetelésre is sor kerül, akadálymentesítik a lakásokat, bevezetik a gázt, valamint a melegvíz-előállítást és a közösségi energiafelhasználást napelemek felhasználásával segítik. Várhatóan szeptember-október fordulójára készülnek el a kivitelezéssel és ezzel párhuzamosan kezdődik meg a bérlők pályáztatása is.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >