A klub válasza a szurkolók nyílt levelére |
![]() |
![]() |
Írta: FC Fehérvár | |||||
2008. október 04. | |||||
Ennek megfelelően pályaválasztó az FCF II a jövő héten. Kifogások érték a klubot azért is, mert nem a Sóstói Stadionban, hanem Felcsúton játszanak Csucsánszky Zoltán tanítványai. Nos, ha belegondolunk abba, hogy a csapat legutóbbi kupamérkőzését teljes érdektelenség mellett játszotta a Sóstói stadionban, továbbá figyelemmel vagyunk arra, hogy fiataljaink a felkészülés során hozzászoktak a felcsúti pálya, az átlagosnál kisebb méreteihez, úgy gondoljuk, hogy a helyszínválasztással több esélyt biztosítunk számukra az NB I-es ellenféllel szemben. Természetesen nem kell aggódniuk azoknak a szurkolóknak, akik U-19-es csapatunkat látni szeretnék, hiszen valamennyi hazai bajnoki mérkőzésüket a Sóstói stadionban játsszák. Felmerült a kettős mérkőzés rendezésének igénye is. Túl azon, hogy a két mérkőzés között egy óra szünetet kell tartani a játéktér rendbehozatala és a bemelegítések miatt, ez ellen szól az is, hogy a pálya megfelelő állapota a bizonytalan időjárás miatt nem garantálható. Ami a szurkolói ankétok gyakoriságát illeti nem áll szándékunkban azokat sűrűbben tartani, mint ahogy abban eredetileg a Baráti Körrel megállapodtunk. Természetesen szezon közben is történhetnek fontos dolgok, mint például az edzőváltás, vagy az MLSZ-nek a klubbal szemben hozott fegyelmi büntetése szurkolói magatartás miatt, de ezeket bizonyos idő távlatában, a tapasztalatokat feldolgozva a bajnokság szünetében reálisabban értékelhetjük ki. Az MLSZ mai tájékoztatása szerint első csapatunk a DVSC-TEVA elleni kupamérkőzését a televízió közvetíti, a kezdési idő így 20,45 óra. Kérjük a szurkolóinkat, buzdításukkal a helyszínen segítsék csapatunkat, hogy a Magyar Kupában tovább léphessünk. Berzi Sándor / FC Fehérvár, ügyvezető igazgató
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|