Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Ingyenes parkolási lehetőség a sportrendezvények alatt
Ingyenes parkolási lehetőség a sportrendezvények alatt Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2014. július 08.

Image

Nagyszámú, ingyenesen használható parkolóban tehetik le járművüket azok a sportbarátok, akik kilátogatnak a Regionális Atlétikai Központba az eheti sportesemények alatt. A parkolót a Központ mögötti úgynevezett „kiserdő” területén alakítják ki, amelyet a Kereszttöltés utca felől közelíthetnek meg. Az érkezők a parkoló felől kialakított ideiglenes beléptető kapun juthatnak be a verseny területére, így nem kell megkerülniük a teljes területet.

 

Székesfehérvár két jelentős sporteseménynek ad otthont a héten, hiszen 2014. július 8-án rendezik meg a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat, majd július 10-én kezdődik a 2014 Bericap Felnőtt Női Férfi Európa-bajnokság a Regionális Atlétikai Központban.

Mivel a Bregyó-közi Sportcentrum előtt kevés a parkolóhely, így a rendezvények szervezőivel egyeztetve a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. a terület mögött található „kiserdőben”, nagy területen alakított ki murvás felületű parkolót.

 


 

A versenyre érkezők a Kereszttöltés utca felől, kijelölt útvonalon közelíthetik meg a helyet, ahonnan az ideiglenesen kialakított beléptető kapun mehetnek be a verseny területére. A parkolókat és a Központ „kiserdő” felöli oldalán található bejáratot július 8-án, kedden a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj, illetve július 10-től július 15-ig a 2014 Bericap Felnőtt Női Férfi Európa-bajnokság ideje alatt használhatják a sportbarátok.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >