Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Kelet-európai szeminárium az autizmus jegyében Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. október 04.

ImageA Székesfehérvári Egyházmegye mindig is híres volt kiemelkedő karitatív tevékenységéről, az elesettek támogatásáról. Jótékonykodásának egyik területe az autizmussal élők felé irányul - Spányi Antal megyés püspök júliusban már több olyan speciális eszközt (ELA- Everyday Life Activities ) is átnyújtott a Más Fogyatékos Alapítványnak, amelyet bécsi kapcsolataik lévén tudtak megvásárolni.

Most pedig a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásának köszönhetően sikerült megrendezni az Európai Autizmus Nap Kelet-Európai Szemináriumát.  

A rendezvénysorozat célja az volt, hogy az illetékes szervezetek bemutatkozhassanak, szorosabb kapcsolatba kerüljenek egymással, s létrehozzanak egy együttműködési hálózatot.

Image
.
 

Ezt a szándékot megerősítvén tegnap aláírtak egy együttműködési szándéknyilatkozatot, ma pedig a felek (a különböző szervezetek, szakemberek, valamint az érintett szülők…) részt vettek az Autism Europe által első ízben megrendezett budapesti Európai Autizmus Napon, ahol Spányi Antal mondta az ünnepi köszöntőt.

Image
Fotó: Lakata Pál
 

Az autisták felkarolását, az „ügyükkel” való foglalkozás fontosságát egyébiránt az is mutatja, hogy a székesfehérvári programon (pénteken) a megyés főpásztor és Mahlerné Anikó, a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány elnöke mellett felszólalt Dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő, a Polgári Frakció vezetője is.

Kapcsolódó híreink: 

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=559&Itemid=32 

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=167&Itemid=31

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >