Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Vidi: Feczesin piros-kékben
Vidi: Feczesin piros-kékben Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2014. július 30.

Image

A Vidi szurkolók talán el sem hiszik, de igaz: csatárt igazolt a fehérvári klub! A korábbi 11-szeres válogatott, 28 éves Feczesin Róbert, aki az Újpestben, Sopronban, Debrecenben és Olaszországban focizott korábban, piros-kékben folytatja, így Nikolics mellett van már más csatár is a szűk keretben, tehát Carillo mesternek nőttek a variációs lehetőségei. Burcsa Győző klubigazgató délután a Vidi Facebook oldalán chatelt a drukkerekkel, s elárulta, egy támadót még mindenképpen igazolnak augusztus végéig.
 
 
Feczesin legutóbb az olasz Padova másodosztályú csapatától érkezett, de az elmúlt években megfordult a Brescia és az Ascoli együtteseinél is. Magyarországon pár hónapig kölcsönben a Debrecennél szerepelt 2010-ben, de igazából majdnem 8 év után tér haza, tehát megítélésével még várni kell pár hetet, hónapot.
 
A válogatottban 11 alkalommal léphetett pályára 2005 és 2011 között és 4 gólt szerzett, ebből egyet tétmeccsen, Málta ellen a 2007-es 2-0 -ra megnyert Eb-selejtezőn.
 
"Bár négy évvel ezelőtt rövid ideig játszottam Debrecenben, összességében nyolc év után térek vissza Magyarországra. Nem akartam már mindenáron külföldön játszani, gondolkodtam a hazatérésen, a Videoton FC pedig megkeresett, komolyan érdeklődött irántam és megegyeztünk.Az egyik legjobb barátom Sándor György, akivel annak idején együtt mutatkoztunk be az Újpest felnőtt csapatában, úgyhogy közeli ismerőst is üdvözölhetek az öltözőben. Folyamatosan követtem a magyar bajnokságot, tudom, hogy a Vidi tavaly nem az őt megillető helyen végzett, azon leszek, hogy ez idén megváltozzon. Minden adott a jó munkához a klubnál, remélem, hogy a játékommal a csapat segítségére tudok lenni" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Feczesin Róbert, aki a kilences számú mezben szerepel majd.
 
Feczesin mellett várhatóan még egy támadót igazol a Vidi az átigazolási időszakban augusztus végéig - ezt Burcsa Győző klubigazgató árulta el szurkolói kérdésekre válaszolva a klub Facebook-oldalán. Nevet nem mondott, ám a legvalószínűbb továbbra is Radó leigazolása, anank ellenére, hogy a szombathelyi tehetség és klubja elsősorban külföldi, de mindenképpen magasabb árajánlatot vár az apró termetű játékosért, mint amit eddig adtak érte.
 
A klubigazgató válaszaiból az is kiderült, hogy más posztokon már nem tervezik a keret bővítését, ami Burcsa szerint elég erős a kitűzött cél, a dobogó eléréséhez. Távozó labdarúgó viszont még lesz, ezen a héten is.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >