Margaréta azt írja önmagáról, hogy „lehetett volna sebész vagy ügyvéd, bolti eladó vagy banki alkalmazott, drogos vagy prostituált, zenész vagy irodakukac, bróker vagy pszichoanalitikus.” Vajon miért ezeket a foglalkozási ágakat sorolta fel? Vajon melyek vonzzák és melyek taszítják a felsoroltak közül? Ezt majd az Izraeli Kulturális Intézet szeptember 15-i megnyitója után is megkérdezem tőle, mert a filozófiai egyetemet és vizuális antropológiát végzett alkotó – tanár lett. Méghozzá kémia és fizikatanár...

 

Aki ismeri az anyag legbelsőbb szerkezetét. A mikronnyi részecskék életét. De aki végigtekint a falakon, az a világnak éppen azon rezdüléseit érzi meg, amelyeket nem írhat le egyetlen vegyület vagy képlet sem. Nem tudom, hogy Turós Margaréta technikailag betartja-e a fotográfia írott és íratlan szabályait, amikor a fényképezőgépét kattintgatja. Vajon figyeli-e a fénytörést, megvárja-e amíg ideális szögben vetül az árnyék. Én mindehhez nem értek.

 

 

Ám a képeit nézve eszembe jut egy közel másfél évtizedes történet. A Győri Balett Társulata vendégszerepelt a Madách Színházban. Nem nagyon akaródzott elmennem, bevallom, nem a kedvenc műfajom a balett. Lefutott az első két rész, gyönyörű fiatalok libbentek, szökdeltek, táncoltak a parketten, de mindaddig elmaradt a varázs. És akkor a harmadik részben, túl az ötvenen, tanítványaihoz képest nehézkesen, súlyosabban, erősen ritkuló hajkoronával színpadra lépett a Mester: Markó Iván.

 

Néhány mozdulat telt el csupán, és eleredtek a könnyeim. Megmagyarázhatatlan érzés telepedett a színházra, és egyetlen pillanat alatt közénk szállt az igaz művészet és a megrendültség. Hasonló érzések és gondolatok töltenek el, amikor megláttam a pillanatgyermeket Ammanból és Margaréta több más fotográfiáját is. Miközben ezeket a képeket nézem, történetek indulnak el bennem, amelyek három szálon is futnak.

 

 

Van egy történet, ami a szereplőké. Az édesapját szorító kisfiúé, a lila fejdísszel öntudatosan lépdelő színes bőrű férfié, a lehajtott fejű koldusé, vagy éppen a New Yorkban ősei ruháját viselő japán nőé. A következő történet Margarétáé, aki mindezt megörökítette; megállítva a megállíthatatlant, az időt.

 

És a harmadik történet már a miénk, és ez a történet egybeolvasztja, kiegészíti az első kettőt. Továbblendítve ismét az idő keretét. Turós Margaréta hétköznapi varázslatai abban állnak, hogy képei beszippantják a szemlélődőt, hogy megállva előttük, elidőzve, vagy akár a földre ülve, tovább gömbölyítsük a történeteket.

 

Az igazi fotós számomra az, akinek, járjon bárhol is a világban, elég egyetlen 360 fokos fordulatot önmaga körül ahhoz, hogy a képei az igazat mondják, ne csak a valódit. Huszonhét fotográfiákban és szövegekben elmesélt történet ebből az igaz valóból most azt várja, hogy mi mindannyian köré fonjuk a magunk színes vagy fekete-fehér, szomorú vagy éppen vidám, harsány vagy éppen melankolikus meséinket.

 

 

HELYSZÍN ÉS IDŐPONT:

 

Színeim története – Turós Margaréta fotókiállítása

 

2014. szeptember 15. és október 10. között, az Izraeli Kulturális Intézetben (1061 Budapest, Paulay Ede utca 1., Mala Zisser Épület).

 

Nyitva minden nap 10.00 és 18.00 óra között. A tárlat megnyitója: 2014. szeptember 15. (hétfő) 18 óra

 

Az esemény Facebook eventje:

https://www.facebook.com/events/322407077933455/

Hozzászólások

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."