Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A magyar katonazene nemzeti érték Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2014. augusztus 18.

Image

Négy zenekar részvételével, második alkalommal rendezték meg a Székesfehérvári Királyi Napok keretében a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivált. A program a helyőrségi zenekarok térmuzsikájával kezdődött, amelyet alaki térbemutató és közös koncert követett a Városház téren. A résztvevőket dr. Cser-Palkovics András polgármester és Fucsku Sándor vezérőrnagy köszöntötte.

 

 

Hangulatos koncertekkel kezdődött a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál, amelyet idén második alkalommal rendeztek meg Székesfehérváron. A Magyar Honvédség Debrecen, Kaposvár, Székesfehérvár és Veszprém Helyőrség Zenekarai a Szent István téren, a Városház téren, a Zichy ligetben, és az Alba Plaza előtt zenéltek, majd szépszámú érdeklődő kíséretében vonultak be a Városház térre.

A fesztivál nyitányaként a zenekarok közösen adták elő Fricsay Richárd „Magyar vér” című indulóját. Ezt követően dr. Cser-Palkovics András polgármestere köszöntötte a résztvevőket. „A 2013-as Szent István Emlékévben útjára indult ünnepi program hagyománnyá vált, hiszen a Székesfehérvári Királyi Napok keretében immár második alkalommal adhatunk otthont a regionális fesztiválnak. Székesfehérvár katonaváros jellegét ez is erősíti.” Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a zenekaroknak, hogy elfogadták a meghívást. „A székesfehérvári katonazenészeknek nemcsak a mai napért jár külön köszönet, hanem azért is, hogy az év minden napján és ünnepén számíthatunk rájuk.” – tette hozzá dr. Cser-Palkovics András.

Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka köszöntőjében szólt arról, hogy a katonazene története évszázados múltra tekint vissza. „Nekünk, katonáknak a katonazene tartást ad, menetütemet diktál, hallatán egységesen lépünk, büszkeség tölt el bennünket, bátrabban nézünk szembe az előttünk álló kihívásokkal; mint ahogy tették ezt a 10-es huszárok vagy a 17-es és a Szent István gyalogezred katonái is. Napjainkra azonban a katonazene feladata, jelentősége sokat változott: a zenekarok a katonadiplomácia és a katonai kulturális kapcsolatok szerves részévé váltak.” A vezérőrnagy kiemelte: „A magyar katonazene nemzeti érték, a Magyar Honvédség kultúrájának, történelmének szerves része. Olyan érték, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.”

A köszöntőket követően látványos show-elemekkel tarkított koncertet adtak a székesfehérvári, a kaposvári és a debreceni katonazenészek. A Szent István-, a Hunyadi-, valamint a László király-induló közös előadását követően a karnagyok Róth Péter alpolgármestertől és Fucsku Sándor vezérőrnagytól vehették át az emléklapokat.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >