Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow 4. Mozinet Filmnapok a Barátság Moziban
4. Mozinet Filmnapok a Barátság Moziban Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2014. augusztus 26.

Image

A legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok kedvenceiből immár negyedik alkalommal szervez filmnapokat a Mozinet online kortárs mozgókép magazin. Az augusztus 28-tól szeptember 2-ig tartó programban a fesztiválsikerek mellett Oscar-jelölt alkotás is látható, illetve a programban debütál „Az utolsó éjszaka Párizsban” című film.

 

 

A 4. Mozinet Filmnapokhoz a székesfehérvári Barátság Mozin kívül Budapest, Debrecen, Nyíregyháza és Szeged egy-egy art mozija csatlakozott. A 2014. augusztus 28-tól, csütörtöktől szeptember 2-ig, jövő keddig tartó programkínálatban ezúttal is elsősorban olyan alkotások szerepelnek, melyek hiányoznak a filmszínházak jelenlegi műsoráról, ugyanakkor a nézői visszajelzések alapján igény mutatkozik rájuk.

A vetítések egységes 900 forintos jegyárral látogathatók a Barátság Moziban.

Program:

Az utolsó éjszaka Párizsban 
A hazai premierrel egy időben vetítik Székesfehérváron az Oscar-díjas német rendező, Volker Schlöndorff legújabb, „Az utolsó éjszaka Párizsban” című alkotását. A pattanásig feszülő, színes, feliratos, francia-német filmdráma a huszadik századi európai történelem egyik legtitokzatosabb történetét meséli el: hogyan menekült meg Párizs és lakossága a teljes pusztulástól 1944-ben. A francia főváros idén augusztusban ünnepli felszabadulásának 70. évfordulóját, de egyetlen emberen, a várost megszálló német csapatok tábornokán múlott, hogy Párizst ma is régi pompájában ismerjük, és nem tették a földdel egyenlővé.
Vetítés: augusztus 28-30. (csütörtök-szombat) 18.00 óra 
országos premier

Nővér 
feliratos francia-svájci filmdráma, 100 perc, 2012
Szereplők: Gillian Anderson, Kacey Mottet Klein, Léa Seydoux
Rendező: Ursula Meier
Vetítés: augusztus 28-29. (csütörtök-péntek) 20.00 óra

Philomena – Határtalan szeretet 
magyarul beszélő angol filmdráma, 98 perc, 2013
Szereplők: Judi Dench, Steve Coogan, Charlie Murphy
Rendező: Stephen Frears
Vetítés: augusztus 30. és szepember 1. (szombat és hétfő) 20.00 óra

Lore 
feliratos német-ausztrál-angol háborús filmdráma, 109 perc, 2012
Szereplők: Saskia Rosendahl, Nele Trebs, André Frid
Rendező: Cate Shortland
Vetítés: szeptember 1-2. (hétfő-kedd) 18.00 óra

Renoir
feliratos francia filmdráma, 111 perc, 2012
Szereplők: Michael Bouquet, Christa Theret, Vincent Rottiers
Rendező: Gilles Bourdos
Vetítés: szeptember 2. (kedd) 20.00 óra

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >