Újraindítják a 16A járatot |
Írta: ÖKK | |||||
2014. augusztus 26. | |||||
Székesfehérvár Önkormányzata és az Alba Volán Zrt. együttműködve több kezdeményezéssel készül szeptemberre. Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Németh Tamás vezérigazgató ezekről hétfőn sajtótájékoztató keretében számolt be. Mint elhangzott: újraindul a 16A járat, valamint a közgyűlés ezen felül is több menetrendi változtatást kezdeményez az utazói igényekhez igazodva.
A családok számára a tanévkezdés időszakát szeretné megkönnyíteni az Alba Volán Zrt. azzal, hogy már augusztus 27-étől, szerdától használhatóak a szeptemberre megváltott diákbérletek. A tanév kezdetére még egy újítást bevezetnek: minden távolsági autóbuszjáraton, összesen negyven járművön biztosítanak díjtalan internetezési lehetőséget.
Díjtalan internet minden távolsági járaton Menetrendi változásról dönt az önkormányzat „Sikerült a múltat lezárva a pénzügyi kérdésekben megállapodni és kimondani közösen, hogy finanszírozható a helyi közösségi közlekedés Székesfehérváron és finanszírozható lesz a következő esztendők során is. Mostantól kezdve azon kell dolgoznunk, hogy folyamatosan emeljük a szolgáltatás színvonalát. Szeretnénk elérni, hogy egyre többen használják a közösségi közlekedést és egyre jobb szolgáltatást kapjanak, másrészt pedig közeledik a határidő, amikor a piac Székesfehérvár vonatkozásában is liberalizációra kerül. Nem titkoltan az a célunk, hogy minden közösségi szolgáltatás közösségi tulajdonban kell, hogy legyen. Ehhez az kell, hogy a szolgáltatás színvonalát folyamatosan tudjuk erősíteni és növelni az Alba Volánnál.” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere, aki arról is szólt, hogy képviselői kezdeményezésre ismét menetrend-változtatásról szóló előterjesztésről tárgyal pénteken a közgyűlés. „Nemrégiben képviselőtársaim a 16A járattal kapcsolatban kérést fogalmaztak meg a város felé. A pénteki közgyűlés javaslatunkra tárgyalni fogja a 16A járat visszaállítását, ami október 1-jétől napi járattal közlekedni fog. Több más járat esetében is tárgyal a menetrend módosításáról a képviselőtestület. Olyan, a szolgáltatás színvonalát növelő változások várhatóak, amik továbbra is finanszírozhatóvá teszik a közösségi közlekedést, de lakossági kéréseket oldunk meg velük. Az Alba Ipari Zónában a néhány héttel ezelőtt bevezetett menetrenddel kapcsolatban volt néhány kérés, amelyeket beépítünk a menetrendbe és így az ipari park minden szegletébe eljutnak majd a járatok. Fontos változás lesz, hogy a 29-es, palotavárosi járat esetében további egy reggeli buszjárat indul majd és legalább ennyire fontos, hogy a Visteonhoz a hétvégi munkarend miatt egy kisegítő járat indítását is tervezzük, segítve ezzel az ott dolgozóknak. Szeretnénk a maroshegyi járatok tekintetében is elindítani a fejlesztést: az eddigi egy reggeli iskolajárat mellé még egyet indítunk, továbbá egy megy majd délelőtt úgy, hogy nem csak az autóbusz-pályaudvarig fog közlekedni, hanem vissza is megy Maroshegyre, de délután negyed ötkor is lesz a Maroshegyre visszafelé közlekedő járat.”– ismertette dr. Cser-Palkovics András polgármester. Ezek olyan menetrend-fejlesztések, amelyeket sokan és régóta kérnek, és amelyeket – ahogy Székesfehérvár polgármestere fogalmazott - október elsejétől folyamatosan, határozatlan időre rendel meg a város a szolgáltatónál. Már augusztus 27-től érvényesek a diákbérletek A tanév kezdetére készülve már augusztus 27-én, 00 órától érvényesek a szeptemberi diákbérletek. Így aki eddig az időpontig megvásárolja akár a helyi, akár a helyközi tanuló bérletét az Alba vagy a Vértes Volán járataira, több ideig használhatja fel a diákoknak járó kedvezményt. „Társaságunk mind a helyközi mind a helyi járat tekintetében a diák bérletek szeptemberi rvényességét előrehozza, tehát augusztus 27-től érvényesek lesznek a diákbérletek mind a helyi, mind a helyközi járatokon. Ez annyiban könnyebbség, hogy gyakorlatilag a három nappal előbb elfogadjuk a szeptemberi bérletet, ez segít a tanévnyitó, beiratkozás során.” – ismertette a vezérigazgató. A jegypénztárak túlterheltségének csökkenése mellett a szolgáltató szeretne segítséget nyújtani a diákoknak, akik már a tanévkezdet előtt utaznak, ügyet intéznek az iskolakezdéssel kapcsolatban.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|