A mostanra megújuló kis téren emlékkő és a székelyföldiek ajándék kopjafája emlékeztet ezentúl arra, hogy a második világháborúban 1944. szeptember 7-én hajnalban Magyarország akkori határának védelmében, a Gyergyószentmiklós város határában húzódó védelmi vonalban hősi halált halt a Magyar Királyi Honvédség székesfehérvári 3. pótezredéhez tartozó 159 fő honvéd. A 70 évvel ezelőtt történt esemény pontos története máig ismeretlen. A tragikus történet azonban élénken él a gyergyószentmiklósi emberek emlékezetében, akik az eltelt években folyamatosan megemlékeztek, ahogyan Ők mondják „a székesfehérvári kadétok” hősi haláláról. Az esemény alkalmából minden évben emlékünnepséget rendeznek a gyergyói határban a Gac hegy oldalán, az egykori harcároknál található tömegsír fölé emelt emlékhelyen. 

2008 májusa óta ezen az emlékhelyen áll a Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Szervezete által adományozott emlékmű is, hirdetve, hogy a székesfehérváriak sem felejtik el egykori fiaikat.

A hiányt, hogy a halálba induló fiatal katonák emlékkövét saját városukban is felállítsuk, a Gyergyószentmiklós nevét felvevő kis téren Deák Lajosné, a városrész önkormányzati képviselője vezetésével most pótolta Székesfehérvár. Az avató ünnepségen magas rangú küldöttség vett részt: Vargha Tamás városunk országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Barti Tihamér, Hargita megye alelnöke, Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, Molnár Krisztián megyei főjegyző, Huszár János vezérőrnagy, Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke, Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök.

Vargha Tamás ünnepi köszöntőjében arra emlékezett, hogy ebben az esztendőben két világégés kezdetének évfordulójára emlékezünk. Száz éve kezdődött a Nagy Háború, 75 éve az első pusztító nagyságát is felülmúló második világháború: „Mondhatjuk-e, hogy mindez már csak történelem, mikor családok, leszármazottak emlékeznek apákra, nagyapákra – a férfiakra, akik áldozatul estek a véres harcokban? Akiknek küzdelmeit, hősi halálát a háborút követő évtizedekben még említeni sem volt ajánlatos az özvegyeknek és árváknak?” – tette fel a kérdést az államtitkár, majd a székesfehérvári hősökre emlékezett: „Harcolt a pótezred minden katonája, és 159 hős honvéd a legtöbbet, az életét adta hazájáért. Méltó, hogy emléküket megőrizzük, és tiszteletükre ez emlékhellyel az utókort is emlékeztessük. Mert a holtak néha nagyobb erővel vigyáznak egy városra, és bizonyítanak igaza és joga mellett, mint a feledékeny élők. Székesfehérvár tisztelettel emlékezik hős katonáira, hősi halottaira.”

Barti Tihamér, Hargita megye alelnöke a gyergyószentmiklósiak sajátságos ajándékát hozta: „Székelyföldről annyit hadd mondjak el, hogy mi mindig batyuval megyünk valahova. Én is batyuval jöttem Székesfehérvárra, amiben földet hoztam a Gac oldalából. Onnan, ahol tömegsírokban vannak eltemetve a fehérvári honvédek.”

Ennek a földnek a kiszórására kérte fel az államtitkárt, a két város polgármesterét és a képviselőasszonyt, hogy ezzel szimbolizálják: a megkezdett munka nem ér véget.

A megható pillanaton túl Barti Tihamér a múlt és jelen összekapcsolódásáról beszélt:
„1944. szeptember 7. az áldozatok napja. Egy gyászos emlékezetű nap Gyergyószentmiklós számára és Fehérvár számára is, hiszen ezen a napon 159 fehérvári honvéd vesztette életét. Amikor idefelé jöttünk, kollégáimmal arról beszéltünk, mit adott Székesfehérvár a nemzetnek. Akkor tudatosult bennem, hogy én egy olyan városba jövök, ahol mindenki büszke lehet arra, hogy itt nőtt fel. Székesfehérvár a történelem során számos megpróbáltatáson ment át, ezért ennek a városnak a lakói büszkék lehetnek arra, hogy honvédein keresztül mit adott közösségük a nemzetnek. Be kell vallanom, hogy a ’90-es évek második felétől kerestük a székesfehérváriakkal a kapcsolatot és az elmúlt években sikerült eljutnunk dr. Cser-Palkovics András polgármester és Deák Lajosné képviselő segítségével oda, hogy megvalósult sokunk álma - és most itt egy Gyergyószentmiklósról elnevezett téren emlékhelyet avathatunk. Büszkék vagyunk erre és büszkék lehetnek a székesfehérváriak is, mert megmarad emlékezetükben, hogy nagyszerű ősök éltek ebben a városban. Azt gondolom, hogy Székesfehérvárnak amiatt, hogy gazdag múltja van, büszke jövője is lehet – erre garancia számomra az a csapat, ami ezt a teret, ezt az emlékparkot megvalósította. Ahhoz, hogy ezt a munkát tudjuk folytatni, szükség van erre a csapatra, erre a lelkesedésre.”

Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere beszédében szintén azt emelte ki, hogy ez az emlékpark pillére lehet annak a hídnak, aminek túlsó pillére Gyergyószentmiklóson 70 éve már létezik. „1944 szeptemberében Székesfehérvárról egy maroknyi csapat elindult Gyergyószentmiklós irányába, a végekre, hogy segítsen megőrizni a hazát, a családot, és ezt a földet. Tele lelkesedéssel, amit a hazaszeretet táplált bennük, jövőépítési gondolatokkal érkeztek meg arra a helyre. Szeptember 7-re virradóra azonban a gyilkosok rájuk találtak, és ezen terveket egy pillanat alatt szétoszlatták. Voltak katonák, akiket saját szuronyukkal tűztek a földhöz, és voltak, akiket puskatussal vertek agyon.

Egyiküknek a zsebében találtak egy el nem küldött levelet, amelyben többek között ez állt: Megérkeztünk Gyergyószentmiklósra, ahol olyan magasak a hegyek, hogy a felhők rajta ülnek. Ezt a levelet nem sikerült elküldenie, magával vitte a mennyekbe. Nem gondolta akkor, amikor ezeket a sorokat leírta, hogy teste azokban a magasságokba marad, és a lelke még magasabbra száll. Ilyenkor felteszem a kérdést, hogy haláluknak volt-e értelme? Miért haltak meg a fiatal magyar emberek? És íme, visszatekintve 70 év távlatából rádöbbenek arra, hogy igazából az ő sírjuk felett gyökerezik ki az a hajtás, ami a magyarságot, az összetartozást, az együttlétet megteremti és megalapozza a magyar jövőt. Hiszen barátságok alakulnak, kapcsolatok teremtődnek, és kéz a kézben meg tudunk valóstani olyan dolgokat, amik a jövő számára megőrizhetőek és továbbadhatóak. Külön köszönet ezért azoknak a gyergyószentmiklósi embereknek, akik 70 éven át nem hagyták veszendőbe az emlékezetet, mindig visszatértek, gondozták sírjaikat, gyertyát gyújtottak halottak napján annak ellenére, hogy az átkos korszakba ez tilos volt, és ezért büntetés is járhatott. Felvállalták, mert tudták, hogy ezt a szellemet és ezt a cselekedet át kell adni, át kell menteni, a múlandóság vasfoga nem kezdheti ki ezt az eszmét. A mai napon azért öröm itt állni, mert ezzel letesszük a székesfehérvári hídnak a pillérét, ami a Gac oldalán már 70 éve létezik és ezzel a híddal kapcsolódik össze Székesfehérvár és Gyergyószentmiklós, Erdély és Magyarország, a barátság, a jóindulat és az összefogás.”   

 
Ezt követően az emlékművet közösen avatta fel dr. Cser-Palkovics András, Mezei János, Barti Tihamér, valamint Deák Lajosné.

Az emlékhelyet Jákob János tábori püspök áldotta, és Spányi Antal megyés püspök szentelte meg.

A 70 éve elesett hősök emlékezetére az elöljárók koszorúkat, a magánemberek pedig virágokat helyeztek el az emlékkövön.