Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Miénk itt a gyár!  Új helyszínen a Fehérvár Feszt
Miénk itt a gyár!  Új helyszínen a Fehérvár Feszt Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2014. szeptember 12.

Image

Új helyszínen, a Nyolcas Műhely "Gyár" területén rendezik meg a Fehérvár Fesztet. Két színpad, zene, kultúra, programok, színház, kiállítás várja a látogatókat a hétvégén. A szeptember 12-13-i programokról sajtótájékoztatón számolt be Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok, Juhász László civil tanácsnok és Izsay Donát főszervező.

 

 

Közel 50 fehérvári, illetve fehérvári kötődésű zenekar lép fel a Fehérvár Feszten, amelyet új helyszínen, a Nyolcas Műhely "Gyár" területén rendeznek meg a hétvégén. Az immár negyedik éve zajló eseményen zenei csemegékkel, kulturális élményekkel gazdagodhatnak a látogatók. A rock, punk, funky, jazz, alt, hard rock, hard core, reggae koncertek mellett moderntánc bemutatók, színházi előadás és felolvasóestek is szerepelnek a kétnapos rendezvény kínálatában.

A város által is támogatott program beharangozó sajtótájékoztatóján Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok elmondta: „A Fehérvár Feszt  már négy éve egy különleges színfolt a város kulturális életében. Egy újabb közösség erősödhet ez által, hiszen a Feszt fellépési lehetőséget ad az amatőr, székesfehérvári együtteseknek, amelyeket a különböző zenei műfajokat kedvelő közönség szívesen hallgat. Az idei helyszín is kiváló, hiszen a Nyolcas Műhely a lakóépületektől megfelelő távolságban van, így bízunk benne, hogy az esti koncertek sem okoznak gondot a környéken élők számára, akiktől türelmet és megértést kérünk.”

 

 


 

Izsay Donát főszervező elmondta: „Egy teljesen újszerű, különböző rétegigényeket kielégítő programot álmodtunk meg, ami sokakat képes megszólítani. Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával, számos civil szervezettel együttműködve olyan kulturális műsorokat szervezünk a Fehérvár Feszt keretében, amelyekkel minél szélesebb körben új világot nyithatunk a látogatók előtt.” Idén az Antiplayback mellé csatlakozik a szervezőkhöz a Museum Cafe gárdája is.

Juhász László civil tanácsnok örömét fejezet ki, hogy immár hagyománnyá vált ez a rendezvény. „Remélem, és minden jel erre mutat, hogy a Fehérvár Feszt megtalálja a maga helyét Székesfehérvár zenei palettáján.”

 

 


 

A Fehérár Feszt programjai szeptember 12-én és 13-án 17.00 órától kezdődnek a Nyolcas Műhelyben. A fellépők között megtalálható Zselenszky, Kovács Pista, Fluor Tomi, az On Foot, illetve a Septic Pain, a Tűzvonal, az Idő van, a Fegyelmező részleg és a Térkövön sült lángos is.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >