Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Digitális Barátság Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2014. szeptember 12.

Image

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Barátság mozi megújult vetítőjét. Egy sikeres pályázatnak és a város támogatásának köszönhetően a közel 20 millió forintos fejlesztéssel a filmszínház műszaki feltétele igazodott a nemzetközi paraméterekhez, valamint lehetőség nyílt a magyar és európai filmek országon belüli egyidejű bemutatására is – hangzott el a csütörtöki átadáson, amelyen jelen volt dr. Cser-Palkovics András polgármester is.

 

 

Immár 31 éve a Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza ad otthont Székesfehérvár egyetlen hagyományos mozijának. A Barátság mozi az országos Art-mozi Egyesület tagja. Műsorválasztéka elsősorban az igényes művészfilmek, dokumentumfilmek és a magyar alkotások kedvelőinek szól.

Az elmúlt években a mozizás piaci és technikai környezete teljesen átalakult, a 35 mm-es celluloid szalagot vetítő gép végérvényesen elavult. A filmgyárak nem tudnak celluloid nyersanyagot beszerezni, ezért teljesen leálltak a filmszalagos kópiák kiadásával. Mára a világszerte elterjedt technikai szabvány a digitális vetítés lett. A hazai mozikba kerülő filmek kizárólag digitális kópián jelennek meg, ezek vetítésére a Barátság mozi korábbi vetítő technikája nem volt alkalmas.  Így elkerülhetetlenné vált a fejlesztés, amely ha most nem valósul meg, akkor a sokak által kedvelt Barátság mozi becsukhatta volna a kapuit.

 


 

 

Annak érdekében, hogy ez ne történjen meg, nagyon sokan fogtak össze, mondta el a megújult Barátság mozi avatóján Juhász Zsófia. A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza igazgatója kiemelte: „A tavalyi évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot írt ki az „art” mozihálózat digitális fejlesztésére, amelyen a város által nyújtott támogatásnak köszönhetően elindultunk.  A pályázat sikeres volt, így 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a szakminisztérium a Barátság mozi digitális fejlesztésére 2013 novemberében.”

A beruházás teljes költsége 17.145.000 Ft volt, amely magában foglalta a beszerelést, a telepítést, az üzembe helyezést, a hozzátartozó szervert és egyéb kiegészítőket. A pályázaton elnyert támogatás mellett Székesfehérvár Önkormányzata 7.172.940,- Forintot biztosított. „A munkák megkezdését követően elhatároztuk, hogy a technikai megújulás mellett az előteret is átalakítjuk, hogy már a Művészetek Házába belépők is érezzék ennek az egyedülálló helynek a hangulatát. Saját szűkös anyagi keretünkből, nagyon-nagyon sok önkéntes munkával, azt gondolom, sikerült is megvalósítani terveinket.” – hangsúlyozta Juhász Zsófia.

 

 


 

Az ünnepélyes avatáson dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta:„Nagyon sok ember dolgozott azért az elmúlt időszakban, hogy ez a kis csoda, itt Székesfehérvár szívében megmaradjon, és felújítva továbbra is szolgálja a filmszeretőket és a mozirajongókat. A város önkormányzata nemcsak a beruházáshoz járult hozzá. Mind amellett, hogy a Megyei Művelődési Központ és a vele kapcsolatban álló szakmai civil szervezetek mindent megtesznek, hogy a mozi működése zavartalan legyen, Székesfehérvár Önkormányzata kötelezettséget vállalt, hogy a támogatás megvalósulását követő 3 évben folyamatosan, az éves működési, üzemeltetési költségek legalább 10 %-át biztosítja.”- tette hozzá a polgármester.

A most megvalósult technikai fejlesztés kulturális jelentősége messze túlmutat a beruházás mértékén.  Nagy Attila a mozigépet forgalmazó DNN Professional Graphics Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a mozik esetében a digitális átállás azt jelenti, hogy a premier filmek 35mm-es filmre készített másolását beszüntették, ezért olyan új vetítőket kell használni, amik alkalmasak az ún. DCI szabvány lejátszására. Technikailag ez azt jelenti, hogy  nem analóg másolatot készítenek és játszanak le, hanem egy háttértárolóra veszik fel a filmet, és ezekről másolják be a vetítőgépekre a műveket. Ezt a rendszert nagy filmforgalmazó vállalatok hozták létre, és minden filmhez tartozik egy „kulcs”, ami a lejátszások számát is tartalmazza. Ez a DCI szabvány, ami ma használatos a mozifilmek lejátszásánál.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >