Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Olimpikon a Városházán
Olimpikon a Városházán Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2014. szeptember 12.

Image

Dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok a Városházán fogadta Sebestyén Dalmát, a székesfehérvári Hullám 91 UVE úszóját, aki négy egyéni csúcsán javított a Kínában nemrég befejeződött Ifjúsági Olimpián. A tehetséges úszót elkísérte a fogadásra edzője, Sárdi Ákos is.

 

 

A fehérvári tehetség a nankingi Ifjúsági Olimpián öt számban indult: 200 vegyesen, 50, 100, 200 mellen és 200 pillangón. Érmet ugyan nem sikerült szereznie, de minden számban döntőt úszhatott. 200 pillangón ötödik, 50 mellen nyolcadik lett, és minden számban megjavította egyéni csúcsát.

Rövid egyhetes pihenőjét tölti most az úszónő. Sárdi Ákos edző elmondta, hogy kell a regenerálódás az izmainak és ki kell pihenni a pszichés, mentális fáradtságot is. A város polgármestere ebben az edzésektől kevésbé túlhajszolt időszakban fogadta őket a Városházán, virágcsokorral köszöntötte Dalmát, gratulált a fiatal sportoló teljesítményéhez. Dalma a kínai Ifjúsági Olimpia kabalafiguráját hozta dr. Cser-Palkovics Andrásnak – Lelét, a szivárványos kavicsot. 

Ezt követően élménybeszámoló következett. Dalma mesélt a verseny izgalmairól, tapasztalatairól, benyomásairól, további terveiről. „58 magyar sportoló képviselte hazánkat a kínai világversenyen. Egy hetünk volt az aklimatizálódásra, az uszoda megismerésére. Az első pillanatban megijedtem, mert több fokkal melegebb volt a víz a megszokottnál, de fokozatosan hűtötték, így a versenyre az is rendben volt. Az úszószámok a verseny legelején voltak, ami részben jó volt, mert elsőként tudhattuk magunk mögött az izgalmakat, nem vehettünk azonban részt a megnyitón, mert pihentünk a másnapi versenyre.  Járhattunk viszont ezt követően a többiek versenyeire, szurkolhattunk, buzdíthattuk a többi magyar sportolót. Az olimpiai falu is hihetetlen élményeket tartogatott nekünk, a különböző sátrak rendezvényein megismerhettük más népek kultúráját.”

A polgármester kérdésére Sebestyén Dalma értékelte a mezőnyt: „Nagyon erős volt, azt éreztem azonban, hogy nem vagyok messze a korosztályos legjobbaktól. Az, hogy most nem álltam a dobogón, tapasztalatszerzéssel javítható, és ez a verseny is nagyon sokat segített abban, hogy a jövőben a többiek taktikáit észrevegyem, ezeket én is alkalmazzam.” 

Sárdi Ákos nem utazhatott Dalmával, de folyamatosan tartotta vele a kapcsolatot, itthonról segítette munkáját. Elégedett versenyzője nankingi teljesítményével: „A magyar csapatból Dalma úszott elsőként döntőt, nagy volt vállán a teher és ez az esélyesség őt bénította. Nehéz ezt 17 évesen feldolgozni, de nem lehetünk elégedetlenek, mert ezen a versenyen úszásban a legmagasabb nemzetközi élvonal szerepelt.”  

„Még nem vagytok a célban, de ez a világverseny is bizonyította, hogy a legmagasabb cél, két év múlva, a szereplés a riói felnőtt olimpián nem elérhetetlen.” – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester a kötetlen élménybeszámoló zárásaként. „A város minden támogatást megad azoknak a versenyzőinek, akik esélyesek arra, hogy olimpián képviseljék Székesfehérvárt, és erre reális esélyünk jelenleg úszásban, öttusában és atlétikában lehet. Miben tudunk most segíteni?” – kérdezte a polgármester, mire Sárdi Ákos a nemzetközi versenyekre való felkészüléshez szükséges rajtkövek beszerzésének fontosságát jelezte. A város polgármestere megígérte, hogy ez nem lehet akadálya a további sikereknek, és bejelentette az uszodai sátor felállításának időpontját is: október 1-től megfelelő körülmények állnak rendelkezésre az úszóknak az uszodában a 2015-ös világbajnokságra, majd a két év múlva esedékes riói olimpiára való felkészüléshez.     

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >