Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Lenyomta a DVTK-t is a Vidi! Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2014. szeptember 29.

Image

Két veretlen csapat, a nyolc forduló után is százszázalékos, listavezető Videoton és a 2 döntetlenje mellett 5 alkalommal nyerő Diósgyőr csapott össze a Sóstói Stadionban a labdarúgó NB I 9. körében. A fehérvári együttes végül nagy csatában 2-1 -re győzött, s továbbra is 6 pontos előnnyel vezeti a tabellát az MTK, kilenccel pedig az egy meccsel kevesebbet játszó Paks előtt.
 
A piros-kékek góljait Nikolics és Alves (öngól) szerezte, a másik oldalon Grumics vette be Calatayud kapuját. Joan Carrillo együttese továbbra is megállíthatatlan, Nikolics pedig zsinórban a 10. bajnokiján talált be, tovább írva az erre vonatkozó rekordot! Az első félidő nagy küzdelmet, két masszív csapat többnyire kiegyensúlyozott csatáját hozta, némileg több Videoton helyzettel.
 
Nikolics háromszor is eredményes lehetett volna, de nem volt szerencséje a befejezésekkel, illetve egy alkalommal -teljesen tévesen- lesen állította meg a játékvezető, amikor a kapusra vezethette a labdát egy remek kiugratás után.
 
A 10-1 -es szögletarány is mutatta a hazaiak fölényét, ugyanakkor ezekből sem alakult ki góllal végződő helyzet, így 0-0 -val fordultak a felek. A második játékrészben aztán néhány kisebb próbálkozás után az 54. percben megjött a Vidi vezető találata: egy középre ívelt szabadrúgás után a labda Juhász közreműködésével kikerült a jobb oldalra, Oliveira egyből középre adott, Nikolics Nemanja pedig félfordulattal, egyből gyönyörű mozdulattal lőtt a 11-es pontról Rados kapujánal jobb oldalába, 1-0! Szépségdíjas gól volt, egyben Nikolics 11. treffje ebben a szezonban.
 
A válogatott támadó mind a 9 idei bajnokin betalált legalább egyszer! Erős üzenet az új, megbízott szövetségi kapitánynak, Dárdai Pálnak, aki folyamatos remeklése ellenére kihagyta őt a nemzeti csapatból, mondván a gyenge magyar pontvadászatban nem nagy dolog ez...
 
A 69. percben eldőlhetett volna a mérkőzés sorsa: Barczi vesztett labdát saját 16-osánál, így Oliveira került nagy helyzetbe, de lapos, kissé jobbról, éles szögből leadott lövését kikaparta a jobb sarokból Rados! Nikolics középen teljesen üresen várta a labdát, ha Olveira kicsit higgadtabb, s bepasszolja a játékszert, megspórolhatott volna további izgalmakat csapattársainak és a közönségnek is. Mert az utolsó 10 percre jutott még szívinfarktus-közeli helyzet, nem is kevés!
 
A Vidinél kimaradt a sokadik, a másik oldalon bement az első -jóindulattal is legfeljebb második- igazán nagy diósgyőri ziccer: a 81. percben egy jobb oldali szöglet után Grumics egyedül találta magát a kapu előtt. s persze, hogy bekotorta 3 méterről, 1-1!. Teljes helyezkedési csőd volt ez a hazaiak részéről, senki sem figyelt a gólszerzőre.
 
De nem volt vége! Hamar jött az újabb fordulat: a 86. percben Álvarez szerzett labdát a DVTK térfelének közepén a jobb oldalon, egyből indította Treboticot, aki laposan középre adott, ahol a menteni igyekvő Alves a saját kapujába lőtt, 2-1! Szerencsétlen mozdulat volt, de a Videotonnak pont elég arra, hogy megszerezze vele összességében véve megérdemelt győzelmét. Többet támadott, többet tett a sikerért, többet lőtt kapura, sokkal több szögletet rúgott, szóval nem lehet kérdéses a végeredmény igazságossága.
 
A folytatásban egy igen rázósnak tűnő pécsi kirándulás vár Gyurcsóékra szombaton (október 4. 18.00), majd jön a címvédő Debrecen elleni hazai derbi, a válogatott meccsek után október 19-én vasárnap 16.30 -kor, utána pedig a másik még veretlen egylet, a Paks elleni idegenbeli csata október 25-én szombaton este 8-kor. Nem lesz könnyű tovább nyújtani ezt a remek sorozatot.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >