Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Nikolics nélkül rögtön vereség
Nikolics nélkül rögtön vereség Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2014. október 20.

Image

Nem éppen a legjobb előjelek után léphetett pályára a címvédő DVSC-TEVA elleni szuperrrangadón a Videoton az NB I 11. fordulójában, ugyanis az eddigi minden mérkőzésen eredményes, a góllövőlistát 12 találattal vezető Nikolics Nemanja belázasodott, így nem játszhatott, miként a válogatott szereplése után pénteken este visszaérkező Stopira sem, tehát két ásza nélkül állt fel a listavezető.
 
 
Rögtön ki is kapott, a DVSC két védelmi megingást kihasznált, s végül simán kibekkelte a meccset a túlságosan kiismerhetően, sablonosan próbálkozó Vidi ellen. Úgy nyert 2-1 -re a Loki, hogy nem sok focira emlékeztető momentuma volt a két találatán kívül. Az első 25 percben nem túl sok érdemleges történt, a Vidinek volt kicsit több lehetőségre, de igazán nagy ziccerig nem jutottak a csapatok.
 
Egészen a 27. percig, amikor egy bal oldali akciót követő beadásnál kompletten elaludt, Kulcsár pedig szép mozdulattal fejelt az ugyancsak nézelődő Calatayud kapujába, 0-1! Ritkán kap gólt idén a Vidi, de azok eddig mind-mind védelmi kihagyás eredményei voltak. Ez is. A folytatásban viszonylag hamar egyenlített a Videoton: a 35. minutumban a Szolnoki nagy jobb oldali beadását Juhász csúsztatta tovább a 16-oson belül, az érkező Kovács pedig 13 méterről szép mozdulattal, jobbal középmagasan a bal sarokba lőtt, 1-1! Jókor jött a gól, megnyugtahtahha a hazai együttest.
 
A folytatásban maradt fölényben a hazai egylet, ám Nikolics hiányában alig jelentett veszélyt a vendégek kapujára. Ment, próbálkozott, de sikertelenül, miközben jött az 58. perc és a döntő momentum: a középpályán fejelgethettek egymásnak nyugodtan a DVSC játékosai, nem támadták le őket, majd indították a bal oldalon Kulcsárt, s miután Vinícius beragadt, majd utolérve a debreceni játékost elcsúszott mellette, a hajdúsági csatár könnyedén átvette a jobbik lábára a labdát, s lőtt az ötös bal sarkáról az ellenkező felső sarokba, 1-2! Vinícius az első gólnál is hibázott, most is, kulcsszerepe volt a vendégek sikerében...
 
Erdős játékvezetőnek is, miután a már sárgával rendelkező Jovanovics durván beleszállt Kovácsba, amiért egyből pirosat is kaphatott volna, ám még a második sárga (és a megérdemelt kiállítás) is elmaradt. Ezzel pedig belenyúlt a meccsbe, de alaposan.
 
Tudta ezt Kondás Elemér is, mivela vendégek edzője azonnal le is cserélte védőjét, nehogy meggondolja magát a bíró... Aztán a Juhászt folyamatosan lökdöső Máté Péter könyökölte le a 16-os vonalán "kínzatottját", de nem kapott érte lapot, holott egy hasonló, de egyértelműen vétlen szituációban Juhásznak azonnal villant a sárga kártya! Lassan illenék elgondolkodniuk az MLSZ illetékeeinek, hogy mirt küldenek rangadókra abszolút alkalmatlan játékvezetőket? Igaz, nagy merítésük nincs, de azért Erdősnél jobb és rutinosabb sporik vanank páran a "fiókban". Máté Péter ellen minimum 2 sárgát, és két büntetőt is ítélhetett volna Erdős, mivel legalább 12 alkalommal lökte és könyökölte le a Juhászt a mérkőzésen, ebből többször is a büntető területen belül!
 
Mindazonáltal a Videoton ma tompán, sablonosan és átütő erő nélkül focizott. Jobbról-balról is csak felívelgették a labdákat Gyurcsóék, amelykkel könnyen elboldogultak a Loki védői, főleg ilyen játékvezetői felfogás mellett. Kovácsot büntetlenül rugdalhatták, jórészt így kivették a játékból, Feczesin pedig bebizonyította, hogy ami elég a Ligakupában és alacsonyabb osztályú csapatok ellen a Magyar Kupában, az nagyon vékony az NB I-ben egy rangadón. Nikolics pótlása létszámban sikerült csak számára, gyakorlatilag semmiféle veszélyt nem jelentett a kapura, ami meg is mutathatta a fehérvári vezetőknek, hogy sürgősen kell egy vérbeli befejező csatárt igazolniuk, különben jönnek még kellemetlen pofonok, ha Nikolics ismét beteg, sérült lesz, netán visszaesik a formája.
 
Fejes sem Stopira, ez is kiderült most, bár nem rajta múlott. Carrillo mester is érdekesen cserélt, hátrányban két védekező stílusú játékost (Trebotic, Heffler) hozott be, Álvarez mellett, aki szintén nem éppen gólvágó csatár, bár legalább támadónak mondható. Juhász játszott már az utolsó félórában centert, de a már említett okok miatt ez sem ért sokat. A pofon időben jött, rávilágított rengeteg hibára, s ettől még maradt a tabella élén a Videoton.
 
Mindazonáltal mostantól sorra játssza meccseit idegenben, borzasztóan kemény a sorsolása, egész tavasszal pedig a Sóstó felújítása miatt Felcsúton játszik majd, így rettentően nehéz lesz a hőn áhított bajnoki címet elérni. Legközelebb szombaton (10.25-én 20.00 órakor) az ugyancsak remekül menetelő Paks vendége lesz a fehérvári gárda. A látottak alapján addig is elsősorban a fejekben kell rendezni a sorokat, s ki kell dolgozni egy működő taktikát arra az esetre, amikor nincs Nikolics a pályán.
 
Ja! És Carrillo mesternek le kell vetíteni a Loki elleni meccset, mert valószínűleg nem sokat látott belőle, ugyanis a mérkőzés utáni interjúban éppen a mindkét gólnál betliző védelmet dicsérte, elégedett volt a támadójátékkal, s a helyzetek számával is. A tények kedvéért: a kapura lövési kísérletek száma 4-4 volt úgy, hogy a DVSC a két gólon kívül a kapu felé is alig nézett... Tényleg létezik, hogy ugyanazt a rangadót látta, mint mi?
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >