Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow FC Fehérvár - DVSC: 2-1
FC Fehérvár - DVSC: 2-1 Nyomtatás E-mail
Írta: FC Fehérvár   
2008. október 09.

Image2-1-re győzött az FC Fehérvár a magyar kupa "BL időpontban" rendezett mérkőzésén. - A Debrecen már a 20. percben emberhátrányba került,Csernyánszkit állították ki, miután 17 méterre a kapujától elütötte Sitku Illést. A későbbi televíziós visszajátszások alapján azonabn úgy tűnt, nem érte el a fehérvári támadó lábát. A mérkőzést ezek után egyértelműen a hazai csapat uralta, de az első félidőben nem esett gól.

A második játékrészt is a Vidi kezdte jobban, de Vujovics óriási helyzetben célt tévesztett. A 63. percben azonban sikerült megszerezni a vezetést: Pavlicic ugratta ki Vujovicsot, aki lerázta magáról védőjét és higgadtan a kapu jobb alsó sarkába lőtt.

Nem örülhetett sokáig a 800 hazai drukker, ugyanis hamar jött az egyenlítés: Leandro tört be a tizenhatoson belülre a jobb oldalról, és az elfekvő Sebők mellett kilőtte a bal alsó sarkot. A 79. percben azonban Vujovics megszerezte csapata és önmaga második gólját:egy kisebb kavarodást követően, a tizenhatos közepén félfordulatból vágta a labdát a hálóba.

Ezzel ki is alakította a 2-1-es végeredményt. A mérkőzésnek azonban még nem volt vége: a 89. percben Horváth megkapta második sárgáját, és vele együtt a piros lapot is. Egy perccel később a vendégek légiósa Dudu gondoskodott arról, hogy a hazaiak emberelőnyben fejezzék be a találkozót: reklamálásért ő is egy pirossal gazdagodott.

Összességében megérdemelten nyert az FC Fehérvár, ugyanakkor több gólt is szerezhettek volna a piros-kékek.

A visszavágón, október 22-én mindenképpen kemény mérkőzés vár Varga István fiaira.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >